Nagyvilág

Nyugodtan folyik szlovákiai a választás, szavaztak a vezető politikusok

Nyugodt körülmények között folyik a parlamenti választás Szlovákiában.A vezető politikusok többsége is leadta szavazatát.

“A változás kéznyújtásra van” – vélekedett Iveta Radicová, az ellenzéki Szlovák Keresztény és Demokratikus Unió (SDKU) választási listavezetője, miután a Pozsonyhoz közeli Dunasápon (Nová Dedinka) szavazott. Szerinte ez a választás egyben népszavazás is arról, hogy Szlovákiában folytatódni fog-e a közpénzekkel való felelőtlen politika vagy az ország újra a régió “gazdasági tigrisévé” válik. Leszögezte: az SDKU választási kampánya nem volt konfrontatív, s bízik abban, hogy ezt a lakosság is megértette.

Robert Fico kormányfő, az Irány-Szociáldemokrácia Párt (Smer) elnöke Pozsonyban szavazott. “Rossz viccnek tartom, hogy a pártlistákat tartalmazó borítékból, amelyet a választási helyiségben a feleségem átvett, hiányzott a Smer listája” – mondta újságíróknak Fico.

Eva Nakládalová, a helyi választási bizottság elnöke szerint ha ez így volt, akkor az bizonyára véletlen műve. Megjegyezte: eddig senki sem panaszkodott, hogy hiányzott volna valamelyik lista a borítékból, s ugyanakkor senki sem tudhatta, hogy éppen ez a boríték kerül majd Fico feleségének a kezébe. A problémát gond nélkül rendezték. “Szerintem a legvalószínűbb az, hogy a kormányfő felesége manipulált a listákkal” – kommentálta a helyzetet Ivan Weiss, a központi választási bizottság helyszínen lévő képviselője.

Csáky Pál biztos abban, hogy az általa vezetett Magyar Koalíció Pártja (MKP) jobb eredményt ér el a választásokon, mint a Híd. “Ez természetes, ez nem kérdéses” – mondta Pozsonypüspökin, amikor elhagyta a szavazóhelyiséget.

“Bizom abban, hogy ma végez a jelenlegi kormánykoalíció és lezárjuk a szlovák történelem szomorú fejezetét. Bízom abban, hogy javul a helyzet, a politikai kultúra és Szlovákia újra az Európai Unió megbecsült tagja lesz. És javulhat a szlovák-magyar viszony is” – húzta alá Csáky.

Bugár Béla, a Híd elnöke Somorján szavazott. “A mai parlamenti választás egészen más, mint 2006-ban. Hatalmas a várakozás, hogy megváltozik a kormányzás stílusa” – fejtette ki Bugár, aki korábban majdnem egy évtizeden át az MKP-t vezette.

Az esetleges koalícióesélyeket illetően azt mondta: “Ami a jövőbeni koalíciót illeti, nem zárom ki az együttműködést az MKP-vel sem, természetesen bizonyos feltételek tiszteletben tartása mellett.”

“Szlovákia válaszúthoz érkezett. Bízom, hogy jó döntést hozunk, és a helyes utat választjuk” – nyilatkozta Pozsonyban Ján Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke.

Ján Slota bízik abban, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) eredménye kétszámjegyű lesz. “Remélem, hogy a szlovák nemzet felébredt és helyesen szavazott, hogy a jövőbeni kormány szlovák kormány legyen, magyar szubjektumok nélkül” – hangsúlyozta Slota, aki Zsolnán szavazott.

Pavol Paska, a parlament elnöke (Smer) azt mondta, hogy a választási kampány utolsó szakasza nagyon eldurvult, s ezért szerinte az ellenzék a felelős. “Mi nem valami ellen, hanem valamiért hadakoztunk. Az utolsó szakaszban azonban össztűz ellen kellett védekeznünk” – vélekedett Paska.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik