Nagyvilág

Románia: Magyarország tartsa be a nemzetközi normákat

Románia a nemzetközi normák betartását várja el Magyarországtól a magyar állampolgársági törvény és a nemzeti összetartozásról szóló jogszabály alkalmazása kapcsán.

A kiadott dokumentum felidézi, hogy Teodor Baconschi román külügyminiszter Konstancán találkozott Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral. Megbeszélésükön a román diplomácia vezetője a magyar parlament által elfogadott két jogszabály kapcsán kifejtette: Románia álláspontja szerint a törvények alkalmazásának összhangban kell lennie a hatályos nemzetközi normákkal és szabványokkal.

A román közlemény szerint Németh Zsolt arról biztosította Baconschit, hogy a magyar hatóságok tiszteletben tartják a nemzetközi jogot. Mindkét fél továbbra is nyitott arra, hogy szakértői szinten folytassa a konzultációt.

A megbeszélésen mindkét fél megerősítette szándékát, hogy ősszel megtartják a román-magyar együttes kormányülést. Baconschi pedig kijelentette, hogy Románia támogatja a jövő évi magyar EU-elnökség által kijelölt célkitűzéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik