Nagyvilág

Vége szakadhat a német társadalmi békének

Az ország háború utáni történetének legnagyobb takarékossági programját fogadta el hétfőn a német kormány. A 2014 végéig előirányzott megtakarítások mértéke megközelíti a 90 milliárd eurót.

A konzervatív-liberális kormány 2015-ig csaknem 90 milliárd eurót kíván megtakarítani, ebből 11,2 milliárdot már a jövő évben, 19,2 milliárdot pedig 2012-ben. Ehhez hasonló nagyságú, “történelmi” takarékossági programot eddigi történetében még nem irányzott elő a szövetségi köztársaság.

A röviddel korábbi értesülések még mintegy 50 milliárd eurós megtakarításról szóltak. A részleteket rendkívüli sajtóértekezletén Angela Merkel kancellár, a konzervatív CDU elnöke ismertette, aki a szükséges takarékoskodásról szólva több, mint 80 milliárd eurót említett. A koalíciós partner liberális FDP elnöke, Guido Westerwelle alkancellár és külügyminiszter ugyanakkor már csaknem 90 milliárd euróról beszélt, 2013-ra 24,7 milliárdos, 2014-re pedig több mint 30 milliárdos megtakarítást helyezve kilátásba.

Mivel a takarékosság elsősorban a szociális területeket érinti, a Németországra évek óta jellemző társadalmi béke felbomlása fenyeget. Az ellenzéki pártok és a szakszervezetek máris bejelentették, hogy országos tiltakozó megmozdulásokat szerveznek.

A rendkívül szigorú takarékossági kényszert Angela Merkel kancellár a növekvő eladósodással, az államadósságok csökkentésére való alkotmányos kötelezettséggel, a görög-, illetve az euróválság válság tanulságaival, az európai uniós stabilizációs egyezmény betartásának követelményeivel és általánosságban azzal indokolta, hogy az ország csak annyit költhet, amennyit bevételei megengednek. A koalíciós partnerrel együtt utalt arra, hogy Németország az elmúlt években lehetőségei felett élt. Az elhatározott takarékossági programnak Németország számára nincs alternatívája.

Központi eleme a kiadások csökkentése, nem pedig az adóemelés. Merkel értékelte, hogy a terheket sikerült egyenlően elosztani az állampolgárok, illetve a gazdaság szereplői között. Európa legerősebb gazdaságaként Németország a drasztikus takarékossági intézkedésekkel példát kíván mutatni a többi európai uniós tagállamnak is.

A szövetségi jegybank, a Bundesbank legutóbbi adatai szerint 2009 végére az ország adósságai meghaladták a 2100 milliárd eurót. Ehhez hozzájön még az idei esztendőre betervezett, több mint 80 milliárd euró új államadósság.

A takarékossági csomag az oktatás kivételével minden területre kiterjed. A szociális juttatások terén kemény elvonásokat tervez, különös tekintettel a tartós munkanélkülieknek nyújtott támogatások megnyirbálására, és a gyermek 14 hónapos koráig nyújtott, úgynevezett szülői támogatás (Elterngeld) csökkentésére. Mindezzel az érintettek mielőbbi munkába állását kívánják ösztönözni, ami több mint 2 millió személyt érinthet.

A kormánykoalíció a közigazgatás területén 2014 végéig 15 ezer főig terjedő leépítést és 2,5 százalékos jövedelemcsökkenést tervez.

A szociális támogatások csökkentése, illetve megvonása egyaránt érinti a munkaügyi, illetve a családügyi tárcát. A szövetségi munkaügyi hivatal a takarékosság jegyében dolgozza ki a munkanélkülieknek nyújtott támogatás új rendszerét, a védelmi minisztérium a takarékosság érdekében a többi között a Bundeswehr állományának mintegy 40 ezer főnyi csökkentését irányozta elő, és szerkezeti reform kidolgozásába kezd.

Adóemelésről a kormány által elfogadott takarékossági csomag egyelőre nem beszélt, ugyanakkor előirányozta több adójellegű támogatás megvonását. A tervek között az áfa, továbbá a jövedelemadó módosítása – egyelőre legalábbis – nem szerepel.

A kancellár szerint az intézkedések között szerepel egy olyan alap létrehozása is, amely a bankok befizetéséből származna, és célja az esetleges pénzügyi válságok kezelése, és elhárítása.

Az ellenzéki pártok, a szakszervezetek és az ellenzék szinte azonnal elutasították a drasztikus takarékossági csomagot, azzal érvelve, hogy az a szegények terheit növeli, a gazdagokat pedig tovább kíméli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik