Nagyvilág

Önvédelemből verték az izraeli katonákat?

Önvédelemből verték meg a Gázába tartó segélyflottilla aktivistái az izraeli katonákat - jelentette ki csütörtökön a segélyakciót szervező Bülent Yildirim, aki szerint jogos lett volna a fegyverek használata is.

Bülent Yildirim elmondta, hogy a hajókon utazó aktivisták néhány katonától elvették a fegyverét, de azokat a tengerbe dobták. A kommandósokat székekkel és botokkal támadták meg önvédelemből, de jogos lett volna akár a fegyverek használata is – jelentette ki, és közölte: a jövőben még nagyobb – szárazföldi és tengeri – konvojokat fog szervezni, ha Izrael nem vet véget a Gázai övezet blokádjának.

A szervezet vezetője csütörtök hajnalban érkezett Isztambulba, miután a flottilla hajóin őrizetbe vett több száz másik aktivistával együtt kiutasították őt Izraelből. A zsidó állam azt állítja, hogy a botokkal, késekkel, vasrudakkal a katonákra rontó aktivisták nem humanitárius céllal érkeztek. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerda este közölte: nem fogják feloldani a Gázai övezet blokádját, mert az elejét veszi az Izrael elleni rakétatámadásoknak.

Serkan Nergis, az iszlamista segélyszervezet (IHH) szóvivője elmondta, hogy Isztambulban zajlik a hétfői tengeri incidens halálos áldozatai közül ötnek az azonosítása. Az összesen kilenc halálos áldozatból négynek az azonosítása már Izraelben megtörtént, ők török állampolgárok voltak.

Összesen 466 aktivista érkezett vissza Isztambulba szinte hősöknek kijáró fogadtatás mellett. Több ezer éljenző, palesztin zászlót lengető támogató “Le Izraellel!” és “Törökország büszke rátok” jelmondatokat skandált.

Az isztambuli repülőtéren Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes személyesen fogadta az aktivistákat, akiknek többsége török állampolgár, de voltak köztük arab országból származók, európaiak és amerikaiak is. Isztambulban kikérdezik és orvosi vizsgálatnak vetik alá őket, hogy megbizonyosodjanak arról, nem bántalmazták-e őket. Ezenkívül bizonyítékokat próbálnak tőlük szerezni arra az esetre, ha jogi eljárás indulna az ügyben Izrael ellen. “Elképzelhető például, hogy valamilyen gyógyszert vagy más anyagot adtak be nekik Izraelben, ennek akarunk utánajárni a vizsgálatokkal” – mondta Arinc.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik