Nagyvilág

Izrael szerint az aktivisták támadtak először

Az izraeli kormány a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottilla utasait vádolta az erőszak kiváltásával, amelyben 19-en haltak meg és 26-an sebesültek meg.

Avi Benajahu tábornok, az izraeli hadsereg szóvivője a katonai rádióban kijelentette: nem tudja, ki adott tűzparancsot a kommandósoknak.

A haditengerészet a tűzparancs szabályainak megfelelően járt el, és az utasítások világosak. A katonákat figyelmeztették, hogy ne hagyják magukat provokálni – mondta a tábornok, aki szerint készültek ugyan erőszakkal szembeni rendőri akcióra, de terrorista jellegű erőszakkal találták szembe magukat.

Mark Regev, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szóvivője azt nyilatkozta, “Minden lehetséges erőfeszítést megtettünk, hogy elkerüljük ezt az incidenst. A katonák azt az utasítást kaptak, hogy rendvédelmi műveletről van szó, és tanúsítsanak maximális önmérsékletet. Sajnos, a hajón tartózkodók szélsőséges erőszakkal, vasdorongokkal, késsel és lőfegyverekkel támadtak rájuk”.

Benajahu tábornok az izraeli közszolgálati rádióban elmondta: a kommandós műveletet nemzetközi vizeken hajtották végre.

Az izraeli haditengerészet hétfő hajnalban hat hajót észlelt, amelyek Izrael és a haditengerészet számos előzetes figyelmeztetése ellenére meg akarták sérteni a gázai övezeti blokádot. A sebesültek között négynél több katona van, akik golyó, illetve más fegyverek által sebesültek meg – áll a közleményben. A sebesülteket – izraelieket és külföldieket – helikopterrel szállították izraeli kórházakba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik