Nagyvilág

Felmondott az al-Dzsazíra öt bemondónője

Egyszerre nyújtották be felmondásukat az arab nyelvű hírtelevízió bemondónői, mert vitába keveredtek a vezetőkkel, egyebek között öltözködésük miatt.

Az al-Hajat című pánarab napilap értesülései szerint a bemondónők a múlt héten mondtak fel, miután januárban írásban tiltakoztak a televízió igazgatóságánál, mert egy vezető meglehetősen gyakran bírálta öltözködésüket, megjegyzéseket tett az általa nem eléggé konzervatívnak ítélt ruháikra.

A katari székhelyű televízió szerkesztőségének egyik névtelenül nyilatkozó munkatársa azonban elmondta, hogy kolléganői nem kizárólag amiatt mondtak fel kollektívan, mert ruházatuk miatt egyre nagyobb nyomás nehezedett rájuk, a konfliktus gyökere ennél mélyebben húzódik.

A hírtelevízió szerkesztőségi irányvonala egyre inkább eltolódik az iszlamisták irányába a Közel-Kelet eseményeinek, s különösen az iszlamista csoportok bemutatásában.

A tevékenységét 1996-ban megkezdő al-Dzsazíra őszinte beszédével forradalmasította a médiát az arab világban, de Washington élesen bírálta szerkesztéspolitikáját, s azzal vádolta a hírtelevíziót, hogy szélsőséges csoportok szócsöve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik