Nagyvilág

Magyarország is kiáll Dél-Korea mellett

Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára elítélte a déli hadihajó elleni torpedótámadást - számolt be a Kitekintő.hu.

Várkonyi fogadta Suh Chung-hát, Dél-Korea budapesti nagykövetét, aki tájékoztatást adott a hadihajó elsüllyesztésével kapcsolatos nemzetközi vizsgálat eredményeiről és Lee Myung-bak köztársasági elnök tegnapi, a koreai nemzethez intézett üzenetéről. Az elnök beszédében hangsúlyozta Észak-Korea felelősségét a 46 dél-koreai tengerész életét követelő fegyveres provokációért és határozott válaszlépéseket ígért.

Összhangban Catherine Ashton EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek nyilatkozatával, Várkonyi László gyértelműen elítélte a dél-koreai hadihajó elsüllyesztését. A szakállamtitkár támogatta a tervezett gazdasági és diplomáciai lépéseket. Kiemelte annak fontosságát, hogy a konfliktus ne eszkalálódjon, valamint hangsúlyozta érdekeltségünket a Koreai-félsziget, illetve a kelet-ázsiai régió békéjének és biztonságának megőrzésében.

Sólyom László köztársasági elnök korábban dél-koreai partnerének küldött táviratban fejezte ki megdöbbenését és aggodalmát a tragédia kapcsán, s együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik