Külföld

Jemeni hajót zsákmányoltak kalózok

admin
admin

2010. 05. 28. 19:30

Elfoglaltak egy jemeni halászhajót szomáliai kalózok, és tovább indultak vele a nyílt tenger felé, feltehetőleg újabb támadásokra készülve - jelentette be pénteken a jemeni belügyminisztérium.

A jemeni parti őrség elmondta, hogy a tengeri rablók Jemen déli partja közelében csaptak le a Mukalla kikötője felé tartó hajóra, amelynek fedélzetén kilenc ember tartózkodott.

A belügyminisztérium jelentése szerint a kalózok a jemeni Szokotra szigetétől mintegy 240 kilométerre délre lehetnek, és nem a szomáliai partok felé haladnak. Ennek hátterében feltehetőleg az áll, hogy az elfoglalt halászhajóról újabb támadásokat kívánnak indítani a Szokotra szigetcsoportot útba ejtő kereskedelmi hajók ellen.

Az Indiai-óceánt felügyelő nemzetközi flotta szerint a kalózok azt a stratégiát alkalmazzák, hogy a könnyebben megszerezhető vízi járműveket anyahajóként használva további területekre merészkednek újabb támadások végrehajtása céljából.

A kalózkodás az elszegényedett Szomáliában sokaknak “megfelelő alternatívát” kínál a meggazdagodásra. Az utóbbi hónapokban az Indiai-óceánon és az Ádeni-öbölben véghezvitt hajótámadásokkal a tengeri rablóknak már több tízmillió dollárnyi váltságdíjat sikerült kiharcolniuk.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.