Nagyvilág

Fico nyerheti a választást

A Robert Fico kormányfő vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerheti meg a június 12-i szlovákiai választásokat, s összesen hét párt kerülhet be a pozsonyi parlamentbe egy május közepén készített felmérés eredménye szerint.

A pozsonyi Közvélemény-kutató Ügynökség szerint a megkérdezettek 33,7 százaléka a Smerre szavazna. A válaszok alapján a második helyen az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) végezne 15,5 százalékkal, míg a harmadikon a jelenleg szintén ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 10,3 százalékos támogatottsággal. A felmérést május 10-19. között készítették egy több mint 1100 fős országos mintán.

A három nagy párt mellett további négy tömörülés kerülne be a 150 tagú szlovák törvényhozásba: a tavaly alakult Szabadság és Szolidaritás (SaS) 9,4 százalékkal, a szintén egy éve létrejött Híd polgári párt 6 százalékkal, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 5,2 százalékkal, valamint a nemrég alakított Szövetség Európa Nemzeteiért (AZEN) 5,1 százalékkal. Az SaS, a Híd és az AZEN jelenleg parlamenten kívüli pártok.

A felmérés szerint nem jutna be a parlamentbe a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS), a Szlovák Demokratikus Baloldal (SDL) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP), amelyek sorrendben 4,1 százalékos, 4 százalékos, illetve 3,3 százalékos támogatottsággal bírnak.

A megkérdezettek 50,2 százaléka készül elmenni szavazni.
A felmérés legfőbb érdekessége a szlovák közvélemény körében szinte ismeretlen AZEN várható bejutása. Az adatok a Smer támogatottságának lassú csökkenését is jelzik.

Ami az MKP és a Híd támogatását illeti, az országos felmérések rendre egymástól eltérő eredményeket hoznak. Miután a két párt szavazói elsősorban Szlovákia magyarok lakta vidékein élnek, és kevésbé az északi régiókban, rájuk vonatkozóan minden országos felmérés eredményét bizonyos fenntartásokkal kell kezelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik