Nagyvilág

A szlovák ellenzék szerint a semmiről vitáznak

admin
admin

2010. 05. 24. 18:28

A szlovák ellenzék másként látja a parlament keddi rendkívüli ülését - amelynek fő témája a magyar állampolgársági törvény módosítása lesz - mint a kormánykoalíció.

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) eltérően a koalíciótól, nem büntetné a szlovák állampolgárság megvonásával azokat a szlovákiai magyarokat, akik felvennék a magyar állampolgárságot.

Robert Fico miniszterelnök a koalíciós tanács hétfői ülése után bejelentette: a kormány politikai nyilatkozattervezetet terjeszt a keddi rendkívüli parlamenti ülés elé, amely rámutatna, miért elfogadhatatlan Pozsony számára a magyarországi kettős állampolgárság. Később a parlament elé vinnének egy olyan törvénymódosítási javaslatot is, amely szerint egy szlovák állampolgár, ha felveszi a magyar állampolgárságot, elveszíti a szlovákot.

A legerősebb ellenzéki párt bejelentette: saját javaslatot terjeszt elő a magyar törvény esetleges szlovákiai hatásának kivédésére. A javaslat rögzítené: Pozsony nem ismeri el a magyar törvény hatályait Szlovákiában, ha az nem lesz összhangban az állampolgárságot szabályozó nemzetközi szerződésekkel – közölte Iveta Radicová, az SDKU választási listavezetője. Az SDKU nem ért egyet azzal, és helytelennek tartja azt, hogy a magas politikai játszmák miatt a szlovákiai magyarokat büntessék. Radicová leszögezte: a koalíció javaslatát az SDKU nem támogatja.

A kormányfő erre reagálva leszögezte: Radicová nyilatkozata annak bizonyítéka, hogy az SDKU együtt kíván működni az MKP-val, amely a Fidesz meghosszabbított karja Szlovákiában. “Szlovákiának a választások után stabil kormányra, nem pedig egy szlovák-magyar tákolmányra van szüksége” – vélekedett Fico. Szerinte az SDKU-nak választania kell a szlovák nemzeti érdekek, és Fidesz nagymagyar érdekeinek védelme között.
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) szerint a keddi parlamenti ülés, amely egy politikai nyilatkozatról fog vitázni, “a semmiről” fog szólni. “Fontosabb lenne, ha a parlament arról tárgyalna, milyen törvénymódosításokra lenne szükség a magyar lépéssel kapcsolatban, s nem azzal fenyegetődzni, hogy a magyar törvény elfogadása esetén visszavágunk” – jelentette ki Pavol Hrusovsky, a KDH frakcióvezetője.
Az SDKU és a KDH is egyben jelezte, hogy képviselőik a parlament rendkívüli ülésén részt vesznek.
“A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a mai szlovák kormányelit képes-e civilizáltan és higgadtan viselkedni a választások előtti időszakban” – áll az MKP közleményében, amelyet Dunajsky Éva, a párt szóvivője juttatott el az MTI pozsonyi tudósítójához.
A közlemény szerint az MKP részt vesz a keddi rendkívüli parlamenti ülésen, s a párt politikai álláspontját Csáky Pál, az MKP elnöke fogja ismertetni a törvényhozókkal.
A Híd polgári párt arra szólította fel a szlovákiai pártokat, hogy ne siessék el a dolgot, mert elég lenne a választások után reagálni a magyar lépésre. “Rendkívüli felelőtlenség, forró tűvel varrni a választ. A szlovák reagálás fejetlen” – jelentette ki Bugár Béla, a párt elnöke sajtóértekezleten. Ismét bírálta azt az elképzelést, hogy a magyar állampolgárságot felvevőktől a kormányzat elvenné a szlovák.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.