Nagyvilág

Dél-Korea nem kereskedik Észak-Koreával

Dél-Korea megszakít minden együttműködést és kereskedelmi kapcsolatot Észak-Koreával - a keszongi ipari park kivételével - hadihajójának elsüllyesztése miatt - jelentette be hétfőn Ri Mjong Bak dél-koreai elnök.

Az államfő azt is közölte a nemzethez intézett beszédében, hogy az ország a jövőben azonnal élni fog önvédelmi jogával egy újabb észak-koreai provokáció esetén.

Az államfő “katonai támadásnak” nevezte a Cshonan korvett március végi elsüllyesztését, amelyet a nemzetközi vizsgálatok szerint egy észak-koreai torpedó okozott.

Hozzátette: Szöul ezentúl csak a keszongi projektet és az észak-koreai gyerekeket segítő humanitárius programjának minimális szintjét tartja fenn, egyébként leállít mindenféle együttműködést északi szomszédjával. Ezenkívül nem engedélyezik, hogy észak-koreai hajók dél-koreai felségvizeken közlekedjenek.

Ri Mjong Bak hangsúlyozta, hogy Phenjant meg kell büntetni, és Szöul szorgalmazni fogja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa fogadjon el szankciókat a kommunista rezsim ellen.

Beszédében emlékeztetett a korábbi észak-koreai támadásokra, köztük egy utasszállító repülőgép elleni merényletre, amely 115 emberéletet követelt 1987-ben. “Újra és újra toleráltuk Észak-Korea brutalitását, de csak azért, mert nagyon szerettük volna, hogy béke honoljon a Koreai-félszigeten” – mondta az államfő. “A helyzet azonban most más. Észak-Koreának meg kell fizetnie provokatív lépéseiért.”

A Cshonan, dél-koreai hadihajó március 26-án süllyedt el a Sárga-tengeren, nem messze az észak-koreai tengeri határtól. Negyvenhat dél-koreai tengerész veszett a tengerbe.

Észak-Korea azt állítja, hogy “meghamisították” az ellene szóló bizonyítékokat, és háborúval fenyegetőzik.

Észak-koreai kémnőt fogtak

Őrizetbe vettek Dél-Koreában egy 36 éves észak-koreai nőt, aki gyaníthatóan Phenjannak kémkedett – jelentették be vasárnap Szöulban. A nyilvánosság előtt csak Kim néven azonosított nő a szöuli metróról és dél-koreai köztisztviselőkről gyűjtött információkat – közölte az ügyészség és a nemzeti hírszerzési ügynökség.

Kim tavaly szeptemberben jutott be Dél-Korea területére, és úgy tett, mintha menekültként hagyta volna el hazáját. 2006 eleje óta Kínában működtetett egy utazási irodát. A munkája során több dél-koreaival beszélgetett, és tőlük próbált információkat szerezni Phenjan számára.
A hatóságok szerint a szöuli metróhálózatról szerzett információk akár terrortámadások végrehajtására is használhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik