Nagyvilág

Kitelepítés Észak-Morvaországban, gátszakadás Kelet-Szlovákiában

Több száz embert telepítettek ki keddre virradóra Észak-Morvaországban, legalább egy tucatnyi település került víz alá.

Az Ostravához közeli Bohumínban evakuálni kellett a helyi kórházat, mert a víz elöntötte a pincéket, s lehetetlenné tette az intézmény működését. A szomszédos Karviná város környékét is elérte az ár, s közúton a reggeli órákban megközelíthetetlen volt a település.

A közszolgálati rádió jelentése szerint legalább kéttucatnyi helyen válságos a helyzet. Zubríban néhány ház összedőlt, miután a víz alámosta az alapjaikat. A régióban gondok vannak a közúti, vasúti közlekedéssel és az áramszolgáltatással is; sok ezer háztartás villany nélkül maradt.

Kelet-Szlovákliban gátszakadás történt az Ondava folyón, a kiömlött víz immár Tőketerebest veszélyezteti. Robert Kalinák szlovák belügyminiszter azonnal a helyszínre utazott. Most főleg Tőketerbesre, Nagymihályra és az Ondava folyóra összpontosítják a figyelmet, de a miniszter szerint a keleti régióban több településen is komoly a helyzet.

Az egész Tőketerebesi járásban rendkívüli állapot van érvényben. Az idei árvíz már Szlovákiában is emberéletet követelt. A Sme című napilap szerint még vasárnap Nyitraszucsányban a helyi patakba fulladt egy 62 éves férfi.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet szerint harmadfokú árvízkészültség van az Ipoly mentén, az Erdőháton a Miava és Morva folyók mentén, illetve a Felső-Vágon és a zsolnai régióban. Ez utóbbiban a kiszucai Klokocov falucskát öntötte el a víz.

Az éjjeli órákban több tucatnyi lakost kitelepítettek, s a családi házak jelentős része vízben áll. Víz alatt vannak az utak is. Csallóközben a rossz időjárás miatt leállt a Dunán közlekedő vajkai komp.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik