Külföld

Vérengzés keződött Thaiföldön

admin
admin

2010. 05. 15. 08:25

Legalább hárman meghaltak a thaiföldi tüntetők és a rendőrség szombat reggeli, újabb összecsapásában - jelentette a BBC és több újságíró a helyszínről.

Ez azt jelenti, hogy már meghaladhatja a 20-at is az áldozatok száma, ugyanis előző nap a kormányfő távozását követelő tiltakozók és a rendvédelmi erők közötti összecsapásokban tizenhatan haltak meg, és 141-en sebesültek meg, köztük legalább három külföldi.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki növekvő aggodalommal figyeli a feszültség és az erőszak gyors fokozódását felszólította a tiltakozókat és a thaiföldi hatóságokat, tegyenek meg mindent az újabb erőszakos cselekmények és emberáldozatok elkerülése érdekében.

“Addig folytatjuk a harcot, amíg a kormány nem vállalja a felelősséget” – mondta Kvancsai Praipana, a vörös inges tüntetők egyik vezetője, aki szerint a kormány a felelős a tüntetések idején kitört erőszakért.

Döntésük azért is döbbenetes, mert elárulta: fogytán vannak készleteik, hiszen a kormány ellenőrző pontokat állított fel, hogy megakadályozza újabb tüntetők csatlakozását a Bangkok központjában felállított állásaikhoz. Ettől függetlenül még napokig kitartanak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.