Nagyvilág

Elindult az Atlantis

Elindult a floridai Cape Canaveral űrközpontból a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé fedélzetén öt amerikai és egy brit űrhajóssal péntek este, közép-európai idő szerint 20.20-kor az amerikai Atlantis űrsikló.

A 25 éves űrkompnak ez az utolsó küldetése: tizenkét napos búcsúútjára magával visz egy orosz kutatómodult és egyéb felszerelést a nemzetközi űrállomásra. A legénység a tervek szerint három űrsétát tesz.

A legénység valamennyi tagja tapasztalt űrhajós. A kapitány az amerikai Kenneth Ham, rajta kívül négy honfitársa, Dominic Antonelli, Michael Good, Garrett Reisman, Stephen Bowen, valamint a brit Piers Sellers vesz részt a küldetésen. Sellers felvette az amerikai állampolgárságot, hogy űrhajós lehessen. Az Atlantis összesen 32-szer járt a világűrben. Ez volt az első amerikai űrkomp, amely – 1995-ben – kikötött az orosz Mir űrállomáson.

Az amerikai űrhivatal, a NASA ezenkívül már csak két űrrepülőgép-felbocsátást tervez, az utolsót előreláthatólag novemberben. Ez a NASA 132. űrsiklómissziója. Idén még két küldetést terveznek, és ezzel lezárul az 1981-ben kezdődött űrrepülőgép-program. Az eredetileg öt amerikai űrsiklóból már csak három (Atlantis, Discovery, Endeavour) használható, mivel a Challenger (1986) és a Columbia (2003) felszállás, illetve a Földre történő visszatérés közben felrobbant, s a rajtuk utazó űrhajósok életüket veszítették.

A még meglévő három űrsikló közül az Endeavourt idén február 8-án bocsátották fel, és február 22-én tért vissza a Földre. Az Atlantis mostani útja után a Discoveryt a tervek szerint szeptember 16-án lövik fel, és végül várhatóan novemberben indul el utolsó küldetésére az Endeavour. Ezt követően az űrrepülőgép-flotta megmaradt három egysége “nyugdíjba vonul”.

Ezután – bizonytalan ideig – kizárólag a hatvanas években kifejlesztett, majd többször is korszerűsített orosz Szojuz űrhajókkal lehet embereket eljuttatni a Föld körül hozzávetőleg 350 kilométeres magasságban keringő űrbázisra. A Szojuz azonban az amerikai űrsiklóktól eltérően nem tud nagyobb terhet magával vinni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik