Nagyvilág

Merkel nem tart a parlamenti jogkörök csorbulásától

A német kancellár szerint nem kell tartani a nemzeti parlamenti jogkörök csorbulásától azért, mert az Európai Bizottság az euróövezeti tagállamoktól erőteljesebb takarékossági erőfeszítéseket sürgetett, és a szabályszegőkkel szemben szankciókat helyezett kilátásba.

Csütörtök reggeli televíziós nyilatkozatában Angela Merkel azt hangoztatta, hogy az Európai Bizottság erre vonatkozó felhívását semmiképp nem szabad beavatkozásként, illetve a nemzeti parlamenti jogkörök korlátozásaként értelmezni.

A német kancellár ésszerűnek és józannak nevezte Olli Rehn pénzügyi biztosnak azt a felvetését, amely szerint az Európai Bizottság előzetes betekintést kíván a nemzeti költségvetési tervekbe. Mindez nem jelenti azt, hogy a bizottság egyfajta vétójogot kívánna biztosítani magának – jelentette ki Merkel, aki szerint egyáltalán nem rossz az, ha az Európai Unió “kormánya” figyelmeztet arra, hogy a költségvetés nem felel meg az euróövezeti stabilitási és növekedési kritériumoknak.

A német kancellár megerősítette azt a korábbi álláspontját, amely szerint elengedhetetlen a stabilitási paktum betartásának fokozottabb ellenőrzése. Merkel a görög adósságválság kapcsán vetette fel azt, hogy az egyezményt notorikusan megsértő államokkal szemben szankciókat kellene életbe léptetni. Ennek kapcsán utalt annak lehetőségére, hogy az adott országtól átmenetileg megvonják a szavazati jogot. A kancellár úgy értékelte, hogy az Európai Bizottság mostani javaslata is ebbe az irányba hat, fontos lépést jelent, de még mindig nem elegendő. Hangsúlyozta, hogy az euróövezeti stabilitási és növekedési egyezmény rendkívül szigorú felügyeletére és ennek érdekében a szükséges mechanizmus kidolgozására van szükség. Ugyanakkor ismételten utalt arra, hogy ennek érdekében szükség lehet bizonyos európai uniós szerződések módosítására.

Berlini megfigyelőknek feltűnt ugyanakkor, hogy a kancellártól eltérően nyilatkozott Guido Westerwelle külügyminiszter. Westerwelle ugyanis előző napi nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a költségvetés kidolgozása a nemzeti parlamentek jogköre. “Nem az Európai Bizottság határozza meg a német költségvetést, hanem a Bundestag” – hangozatta Westerwelle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik