Nagyvilág

Rábólintott a megszorításokra a görög parlament

Megszavazta a 30 milliárd eurós megszorító intézkedéseket csütörtökön a görög parlament.

Az egyszerű többséget igénylő szavazás során a 300 tagú parlamentben 160 mandátummal rendelkező szocialisták megszerezték a szükséges támogatást. A csomag 172 támogató és 121 ellenző szavazatot kapott. Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök három képviselőt kizárt a szocialista frakcióból, mert tartózkodtak a szavazás során ahelyett, hogy a megszorítások mellett tették volna le voksukat. Az ellenzék is kizárt a soraiból egy képviselőt, aki a csomag mellett szavazott: Dora Bakojannisz korábbi külügyminiszter a konzervatív Új Demokrácia párt második embere volt.

A megszorító csomag egy második, cikkelyenkénti, majd a tervezet egészéről szóló szavazással véglegesen törvényerőre emelkedett. A szavazás formális jellegű volt, a korábbi döntés megkérdőjelezésére itt nem volt lehetőség, csak a különböző parlamenti csoportok ismertették álláspontjukat. Az ország az intézkedésekért cserébe 110 milliárd eurós kölcsönre számíthat a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Uniótól.

A görögökre a következők várnak: a költségvetési bevételek növelése céljából az áfa mértékét a jelenlegi 21 százalékról 23 százalékra emelik, további 10 százalékkal növelik a benzin, a szeszesitalok és a cigaretta jövedéki adóját, a vállalati nyereségekre rendkívüli adót vetnek ki, és növelik a luxusadót. Befagyasztják a nyugdíjakat és a fizetéseket az állami szektorban, s nem lesz 13. és 14. havi juttatás.

A görög program szerint 2014-re 3 százalék körüli szintre csökken majd a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított államháztartási hiány a tavalyi 13,6 százalékról. A GDP-hez mért bruttó államadósság a várakozások szerint a 2009. évi 115,1 százalékról 140 százalék fölé emelkedik 2014-ben, majd csökkeni kezd.

Papandreu csütörtökön kijelentette, hogy a demokrácia próbatétel előtt áll, és Görögország jövője a tét. Közvetlenül a szavazás előtt ezt mondta: “A dolgok egyszerűek. Vagy szavazunk, és megvalósítjuk az intézkedéseket, vagy államcsődbe taszítjuk Görögországot.”

Az ellenzék vezetője, Andonisz Szamarasz azonban másképp látja a kérdést: “A felírt gyógyszer mennyisége megölheti a beteget. Ezek az intézkedések csak a társadalom elégedetlenségét szítják.” A parlament előtt eközben mintegy 12 ezer ember gyűlt össze, hogy a tervezett intézkedések ellen tiltakozzon. A tömeg különféle mondatokat skandált, az egyik például így szól: “Adjátok vissza a pénzünket!” Két másik helyen is gyülekeztek a tüntetők.

A szerdai zavargások során három ember vesztette életét egy felgyújtott bank épületében. Az athéni rendőrség a további rendbontásoktól tartva mintegy 2500 főnyi biztonsági erőt rendelt Athénba a környékről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik