Külföld

A németek nehezen, de segítenek

admin
admin

2010. 05. 06. 19:41

Korábbi álláspontját megváltoztatva az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt mégsem támogatja a kormány törvénytervezetét a Görögországnak nyújtandó nemzetközi támogatásról, illetve az ebben való németországi szerepvállalásról. Várhatóan mégis megszavazza majd a parlamenti többség.

A parlament két háza pénteken szavaz a tervezetről, amely az elkövetkező három évre a 110 milliárd eurós segélycsomag részeként 22,4 milliárd eurós német állami közreműködést irányoz elő.

Csütörtök délelőtt az ellenzék vezető erejének számító szociáldemokraták képviselőinek jelentős része még úgy foglalt állást, hogy a párt megszavazza a törvénytervezetet. Délutánra azonban az SPD frakciója úgy döntött, hogy tartózkodni fog a voksolásnál.

Értesülések szerint a szociáldemokraták azért döntöttek a tartózkodás mellett, mert nem tartották kielégítőnek a magánbankok általuk követelt részvételének jelzését a törvénytervezetben. A kormány és néhány tekintélyes bank vezetője között erről ugyan előzetes megállapodás jött létre, az SPD azonban úgy értékelte, hogy mindez nem elegendő. Ezen túlmenően kifogásolták azt is, hogy a tervezetbe nem került bele az az úgynevezett pénzpiaci tranzakciós adó, amelynek bevezetését a párt sürgette a pénzpiaci spekulációk megakadályozására.

A kormánykoalíció – Angela Merkel kancellárral az élen – ezt azonban elutasította. Szakértők ugyanakkor mindennek kapcsán arra is emlékeztettek, hogy ilyen adót Németország csakis az európai uniós partnerekkel együtt vezethet be.
A tervezet elfogadása – a szociáldemokraták tartózkodása ellenére – a kormánykoalíciós többség miatt biztosra vehető. A kancellár számára azonban semmiképp nem közömbös, hogy a tervezet az ellenzék támogatásával, lehetőleg minél nagyobb többséggel kerüljön elfogadásra.

Az ugyancsak ellenzéki Zöldek csütörtök este még kitartottak azon korábbi álláspontjuk mellett, hogy megszavazzák a tervezetet. A Baloldal pártja viszont az ellen foglalt állást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.