Külföld

Meghalt Nigéria elnöke

admin
admin

2010. 05. 06. 07:54

Hosszú betegség után elhunyt Umaru Musa Yar'Adua nigériai elnök - erősítette meg csütörtökön az elnök szóvivője.

Olusegun Adniyi közölte, hogy az államfő szerda este kilenc órakor hunyt el elnöki rezidenciáján.

Yar’Aduát a 2007 áprilisában tartott elnökválasztáson választották meg Nigéria elnökévé. Szívbetegsége miatt több hónapja nem vett részt a politikai közéletben. Tavaly november óta szívproblémák miatt kezeltek Szaúd-Arábiában. Február végén tért vissza Abujába, de hazatérése után sem jelent meg a nyilvánosság előtt. Yar’Adua orvosának közleménye szerint szívburok-gyulladásban szenvedett.

Az elnök egészségi állapota évek óta aggodalmat kelt Nigériában. Korábban vesegondokkal kezelték, s a 2007-es elnökválasztási kampány idején légzési elégtelenség miatt Németországban látták el.

Az 58 éves elnök távolléte az alkotmányos válság szélére sodorta a nyugat-afrikai országot: a betegeskedő Yar’Adua ugyanis hónapokig nem volt hajlandó hivatalosan alelnökére ruházni az államfői tisztséget, és nem lehetett tudni, hogy ki felügyeli valójában az államügyeket. A parlament végül február elején kérte fel Goodluck Jonathan alelnököt, hogy átmenetileg lássa el az államfői feladatokat, véget vetve ezzel a belpolitikai bizonytalanságnak.

Yar’Adua volt ez első olyan nigériai elnök, aki egy ugyancsak demokratikusan megválasztott államfőtől vehette át a vezetést, igaz, az őt hatalomra juttató voksolás tisztaságát megfigyelők kétségbe vonták.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.