Nagyvilág

Történelmet írhatnak a magyarok

Rendkívül nehéz helyzetben fogja átvenni Belgium az EU soros elnökségét. A 2010 második félévében elnöki tisztet betöltő ország a szakadás szélén áll, kormánya pedig már biztosan nem lesz az elnökségi ciklus kezdetéig. Különös, szimbolikus jelentősége lenne az EU jövőjére nézve, ha az unió székhelyét adó állam szétszakadna. A magyar elnökség hatalmas lehetőség előtt áll, a Visegrádi régió lehet az új potenciál az Európai Unióban.

Belgiumnak július 1-jével kellene átvennie a soros elnökséget Spanyolországtól, ám egy kormányválságtól sújtott, szétszakadó ország elnöklésével az unió még nehezebben fog megbirkózni az olyan komoly összefogást igénylő közös problémák kezelésével, mint a jelenlegi államcsődközeli helyzet Görögországban.

Az unió agyközpontja a szakadás szélén

Kiss J. László, a Külügyi Intézet tudományos igazgatója az fn.hu-nak elmondta, az is szóba került, hogy esetleg Magyarország már július 1-jétől átvenné a soros elnökséget, ezzel tehermentesítve az állandósult kormányválsággal küzdő belgákat. Ezt a verziót azonban elvetették, mivel hazánkban is éppenhogy megkezdheti addigra munkáját az új kormány.

A külügyi szakértő szerint ezért a belgáknak vagy nagyon gyorsan le kell bonyolítaniuk egy új választást, vagy az ügyvezető kormány feladata lesz a soros elnökség ügyeinek ellátása. Különösen fontos, hogy sikerüljön gyorsan megoldani a belga kormányzás problémáját, mivel az EU számos, igen jelentős figyelmet igénylő kihívással néz szembe.

A görög államcsőd veszélye és kezelése kapcsán már Görögország eurózónából való kilépése is lehetséges alternatívaként merült fel – mondta Kiss J. László. Az Unió és az eurózóna tehát nagy szakítási próba előtt áll, és ebben a történelmi pillanatban egy instabil soros elnökség igen negatív hatással lehetne Európa jövőjére nézve. Nem is beszélve arról, hogy Belgium alapító tagállam, ráadásul fővárosa, Brüsszel az unió agyközpontja, székhelye.

Ha a több népcsoport közös identitását képviselő Belgium Európa kicsinyített másaként befullad, annak kiszámíthatatlan következményei lesznek az unióra nézve. Amióta különböző fejlettségi szintű országok is bekerültek az EU-ba, a kulturális különbségek és a pénzügyi fegyelem eltérő felfogása miatt az unió működése is jelentősen megváltozott, így visszatérhet a többsebességű Európa irányelve is – állítja a szakértő.

Hatalmas lehetőség a magyar elnökség számára

A mostani helyzet ugyanakkor hatalmas lehetőség Magyarország és a térség számára. Az új tagállamok közül először Csehország került a soros elnökség posztjára, de a cseh elnökségi ciklus sikeresnek a legkevésbé sem nevezhető.

Magyarország arculata szempontjából tehát meghatározó kiugrási pont lehet egy szakszerűen és stabilan levezetett soros elnökségi ciklus, kellemes csalódásként könyvelnék el a javunkra. Sőt, mivel hazánkat Lengyelország követi a poszton, a magyar és a lengyel vezetés sikere esetén jócskán felértékelődhetne a Visegrádi régió szerepe is Európában.

Három év alatt, háromszor mondott le ugyanaz a kormányfő

Az etnikailag és nyelvileg is igen megosztott ország miniszterelnöke Yves Leterme április 22-én nyújtotta be lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy a Flamand Liberális Párt kivonult a koalícióból. Leterme egyébként sajátos rekordot állított fel, hiszen három év alatt harmadszor mondott le a miniszterelnöki posztról. A rekordtartó először 2007-ben a győztes flamand kereszténydemokraták élén jutott a végrehajtói hatalom csúcsára, ám onnan hamarosan letaszította a tervezett államreformnak vetett koalíciós gáncs.

II. Albert király kedden elfogadta a miniszterelnök lemondását és ezzel hivatalosan is összeomlott a belga kormány. A kormányfő mindenesetre a helyén marad addig, amíg az uralkodó nem ír ki választásokat, vagy nem talál más megoldást a válságos helyzetre. A kormányzat ügyvivő szerepet tölt be az új kormány hivatalba lépéséig.

Az országban hat kormány és hat parlament működik, de a legmagasabb szintű szövetségi kormány és a szövetségi parlament felelős többek között a külpolitikáért, a szociális-jóléti kérdésekért az energiaügyi tárca is hozzájuk tartozik. Az alsóbb szintű törvényhozások és végrehajtó szintek a regionális ügyekben és a flamand, német vagy vallon kulturális kérdésekben élveznek autonómiát.

A flamand-vallon nézeteltérések már régóta feszegetik az amúgy is laza szövetségi rendszerben létező államot. A miniszterelnök legutóbbi lemondását az ország fővárosának, Brüsszelnek a kétnyelvű választókerületi határai körül kialakult heves vita váltotta ki.

A főváros kétnyelvű, így az ott élő belga állampolgárok vallon és flamand pártra is szavazhatnak. A brüsszeli lakosság 60 százaléka flamand anyanyelvű. Azonban a választókerület a főváros agglomerációját is magában foglalja, ahol több mint százezer vallon él, akik szeretnének vallon pártokra szavazni, ám hivatalosan Flandriához tartoznak.

Ezt a flamandok ellenzik, mivel az általános szabály szerint a flamand területeken csak flamand, a vallon részeken csak vallon pártok közül választhatnának a lakosok. A hollandul beszélő flamandok ezért a Brüsszel-Halle-Vivoorde választókerület kettévágását követelik, valamint azt, hogy annak flamand részein csak flamand pártokra lehessen szavazni a választásokon. A kiélezett helyzetben a kormánynak nem sikerült a parlamenti pártokkal való közös megegyezés, ezért távozik tisztségéről az immár szokásos évi rutinnak megfelelően a flamand származású miniszterelnök.

Szakítópróba előtt az EU

Kiss J. László szerint azonban nem kell tartani rövid távon Belgium kettéválásától. Az ország ugyan régóta a szakadás szélén áll, de hiányzik az ahhoz szükséges kritikus tömeg. A szakértő emlékeztet a második világháború utáni Olaszország esetére, ahol a kilencvenes évekig megszámlálhatatlan kormány és kormányválság követte egymást, ám az ország mégis egyben maradt. Hozzáteszi, hogy a közös belga identitás is meghatározó összekötő kapocs Belgium helyzetében.

Az integráció elmélyülése esetén még Belgium szakadása is kisebb probléma lenne és akár a nemzeti viszonyok újradefiniálását is jelenthetné, ám jelenleg az uniónak ennél sokkal fontosabb és mélyebb gondjai vannak, amelyekre rendkívül negatívan hatna egy instabil belga elnökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik