Nagyvilág

Szlovákok álltak ki magyarokért

Szlovákia déli részein lakó szlovákok egy csoportja csütörtökön felhívást intézett az északon lakó szlovákokhoz: ne hagyják becsapni magukat politikusok által, akik azt próbálják elhinteni az országban, hogy félni kell a magyaroktól.

„Mi, szlovákok, akik Dél-Szlovákia városaiban és falvaiban együtt élünk a Szlovák Köztársaság magyar nemzetiségű állampolgáraival nagy nyugtalansággal szemléljük, ahogy a felelőtlen politikusok, különösen a Szlovák Nemzeti Párt soraiból, igyekeznek ellenségnek beállítani a magyarokat. Hozzátok, a többi szlovákhoz fordulunk, akiknek nincsenek közvetlen tapasztalatai a szlovákok és a magyarok együttéléséről: ne higgyetek azoknak a esztelenségeknek, amelyeket az úgynevezett hazafiak terjesztenek azért, hogy aggodalmat váltsanak ki bennetek a magyarokkal szemben, és megszerezzék támogatásotokat” – olvasható a felhívásban.

Az aláírók felhívják a Szlovákia északi és középső részein élő szlovákok figyelmét arra, hogy a „felelőtlen” politikusoknak egyáltalán nem a szlovák nemzet, hanem kizárólag önző érdekeik miatt van szükségük támogatásukra. „A szlovákok ellenségei nem a magyarok. Sem a mieink, a velünk élők (a szlovákiaiak), sem a Magyar Köztársaságban élő magyarok. A mi igazi ellenségünk a gyűlölet és a közéleti durvaság. És ez nem a Duna másik oldaláról érkezik” – áll a felhívásban, amelyhez több mint egy tucat dél-szlovákiai szlovák személyiség, köztisztviselő és polgárjogi aktivista adta nevét.

Az aláírók között van például Jozef Meciar, Vágsellye polgármester-helyettese vagy Ondrej Dostál, ismert polgárjogi aktivista, aki egyebek között a módosított államnyelvtörvény elleni küzdelmével szerzett elismerést országszerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik