Nagyvilág

Napi ötezer hordó olaj ömlik a tengerbe

Az amerikai kormány nemzeti szintű katasztrófának minősítette az olajszennyezést.

Barack Obama amerikai elnök átfogó kormányzati fellépést rendelt el a Mexikói-öbölben keletkezett olajszennyeződés felszámolására, kormányának három tagját is a térségbe küldi – közölte csütörtökön a Fehér Ház.Obama azt mondta: fel kell használni minden rendelkezésre álló eszközt a baleset következményeinek megszüntetésére.

Robert Gibbs szóvivő elmondta: hadihajók is a térségbe érkezhetnek a tisztítási erőfeszítések segítésére. Odautazik Ken Salazar belügyminiszter, Janet Napolitano belbiztonsági miniszter és Lisa Jackson, a környezetvédelmi felügyelet vezetője.

Napolitano azt mondta: a kormány nemzeti szintű katasztrófának minősítette az olajszennyezést, ami lehetővé teszi, hogy az ország minden részéről a Mexikói-öbölbe lehessen irányítani tisztító eszközöket.

Bobby Jindal, Louisiana kormányzója közben szükségállapotot rendelt el. A parti őrség közlése szerint a hatalmas kiterjedésű olajfolt a szövetségi államot már péntek délután elérheti. A szennyeződés csütörtökön 24 kilométerre közelítette meg a partot.Mary Landry ellentengernagy Houstonban újságíróknak elmondta: a tornyot üzemeltető British Petroleum brit olajcég arról tájékoztatta az amerikai hatóságokat, hogy az újabb szivárgást közel 1500 méteres mélységben, Louisiana állam partjai előtt észlelték.

A szivárgás miatt becslések szerint naponta ötezer hordónyi olaj kerül a tengerbe. Ez ötszöröse a parti őrség által korábban becsült napi ezer hordós mennyiségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik