Nagyvilág

Szlovákia Orbán célpontjának tartja magát

"Ha Orbán Viktor új magyar miniszterelnök politikája nacionalista irányt vesz, és minden eszközzel a magyar nemzet egységének" megújítására fog törekedni, Szlovákia lesz az első és legnépszerűbb célpont" - írja a prágai Lidové noviny napilap.

A lap tudósítja azt is megállapítja, hogy a magyarok Szlovákiával szembeni természetes tisztelete Szerbiával vagy Romániával összehasonlítva minimális. “Mint azt Budapesten szolgáló nyugati diplomaták is megerősítik, a magyarok úgy tekintenek Szlovákiára, mint az államiság hagyományai nélküli mesterséges államra” – írja a szerző.

Úgy látja, hogy Orbán Viktor “kellemetlen kihívást” jelent Szlovákia számára, függetlenül attól, milyen kormány áll fel Pozsonyban a júniusi választások után.

Ezzel Ján Kubišnak, a jelenlegi szlovák kormány volt külügyminisztere és Jan Slota, a kormánykoalíciót alkotó SNS elnöke is egyetért, utóbbi pedig kijelentette: fél éven belül szlovák-magyar konfliktus várható.

Ezt azzal is indokolja a lap, hogy kettős állampolgárságot adhatnak a határontúli magyaroknak, akiket választójoggal is felruházhatnak.

A lap szerint még valami védheti Dél-Szlovákiát a magyar “nemzetegyesítő” offenzívától. Mégpedig az, ha Szlovákia gazdasága továbbra is sikeresebb marad. “Ebben az esetben ugyanis Orbánnak nem lesz mit kínálnia a szlovákiai magyarok számára. Mert ma csak kevés ember akad, aki önként egy szegényebb ország állampolgára akarna lenni, legyenek akár magyarok és a szegényebb ország Magyarország” – zárja fejtegetését Luboš Palata újságíró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik