Nagyvilág

Nem lesz hazafiassági törvény?

Módosítják az állami jelképekről szóló törvényt Szlovákiában, így kedden valószínűleg meg fog bukni a beterjesztett hazafiassági törvény.

Módosítják az állami jelképekről szóló törvényt Szlovákiában. A miniszterelnök erről szóló javaslatát a kormány már jóvá is hagyta, s az gyorsított eljárásban kedden a parlament elé kerül – közölték a kormány ülése után hétfőn Pozsonyban.

Helyi megfigyelők szerint ez a legnagyobb valószínűséggel azt jelenti, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által javasolt hazafiassági törvény, amely szintén kedden kerül a honatyák elé, meg fog bukni a parlamentben.

Robert Fico javaslata szerint a iskolákban minden osztályban a jövőben elhelyeznék az állami zászlót, a himnusz szövegét és az alkotmány bevezetőjét.

A parlament által elfogadott hazafiassági törvényt Ivan Gasparovic államfő megvétózta és visszaadta a parlamentnek, amely kedden tűzi újra napirendre. Gasparovic azt mondta: semmi kifogása a jogszabály ellen, de nem tartja jónak, hogy az április elsején lépjen életbe. Szerinte a megfelelő dátum szeptember elsején lenne. Az államfői vétó felülvizsgálatához a 150 tagú testületben 76 szavazatra van szükség.

Az állami jelképekről szóló törvény módosításait a kormány szintén szeptember elsején léptetné életbe.

A pozsonyi diákok egy korábbi bejelentés szerint kedden tüntetést tartanak a parlament épülete előtt a hazafiassági törvény ellen. A tüntetés délután négykor kezdődik, de a szervezők már reggel kilenctől a parlament elé várják az aktivistákat.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) felszólította a magyar diákokat és a szülőket, hogy támogassák a tiltakozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik