Nagyvilág

Heinz Fischer marad az államfő

A várakozásoknak megfelelően Heinz Fischer, a hivatalban lévő államfő nyerte a vasárnapi osztrák elnökválasztást az előzetes végeredmény szerint.

A leadott szavazatok döntő többsége alapján a szavazatok 79 százalékát kapta a régi-új szövetségi elnök – közölte a belügyminisztérium. Az előzetes eredményt a postai úton leadott voksok nélkül számították ki. A győzelemhez az érvényes voksok több mint felére van szükség, így Fischer gyakorlatilag biztos lehet a győzelemben.

A második legtöbb szavazatot, 15,6 százalékot Barbara Rosenkranz, a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje kapta. A harmadik jelölt, az országos politikában szinte ismeretlen s magát “keresztény fundamentalistaként” jellemző Rudolf Gehring 5,9 százalékot ért el.

A választási részvétel minden korábbitól elmaradt, a 6,3 millió választópolgár 49,2 százaléka járult az urnákhoz. Az előző alkalommal, 2004-ben a választásra jogosultak 71,6 százaléka vett részt a szavazáson.

A másik nagy osztrák párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) nem állított jelöltet. Részben ezért, részben Fischer biztosra vett győzelme miatt rendkívül alacsony, 50-60 százalékos választási részvételt jeleztek az előzetes felmérések. Egyúttal ez volt az első elnökválasztás azóta, hogy teljes egészében eltörölték Ausztriában a kötelező részvételt, s először szavazhattak elnökválasztáson a 16. évüket betöltött fiatalok.

Az ÖVP egyik jelöltet sem támogatta, és vezető politikusainak egy része üres, vagyis “fehér” szavazólap leadását javasolta a párt támogatóinak. Az érvénytelen szavazatok aránya mégsem lett kirívóan magas, elmaradt a megfigyelők egy részének várakozásaitól. Egyes sajtókommentárok mindamellett az otthon maradókat és a “fehéren” szavazókat nyilvánították a választások győztesének, mások a választási rendszer módosítását szorgalmazták.

A közvélemény-kutatások 80 százalék körüli szavazatarányt jósoltak a független jelöltként induló, de az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) támogatását élvező Fischernek. A politikus nem sokkal maradt le a közvetlen elnökválasztás bevezetése óta, 1951 óta elért legjobb eredménytől. 1980-ban a szintén az újraválasztásért és ugyancsak ÖVP-s ellenjelölt nélkül induló SPÖ-s politikusra, Rudolf Kirchschla:gerre a szavazók 79,87 százaléka adta a voksát.

Az FPÖ eddig 1980-ban érte el elnökválasztáson legjobb a eredményt, 16,96 százalékot. Rosenkranz népszerűsége a kampány alatt csökkent, 20 százalékról tartósan 15 százalék körülire esett azután, hogy a holokausztról tett kijelentései miatt a nyilvánosság jelentős része elhatárolódott tőle.

A végeredményt pénteken, a levélben küldött szavazatok beérkezése után állapítják meg, s a választási bizottság május 10-i ülése után válik véglegessé.

Az osztrák szövetségi elnök mandátuma hat évre szól, és egyszer újítható meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik