Nagyvilág

Több ezren tüntetnek Kijevben

Több ezren tiltakoznak szombaton a parlament épülete előtt az ukrán fővárosban, Kijevben az orosz-ukrán flottamegállapodás ellen.

Julija Timosenko volt kormányfő kijelentette, hogy az ellenzéki erőknek össze kell fogniuk, hogy szembeszálljanak a héten aláírt megállapodással.

A Viktor Janukovics és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által szerdán Harkivban aláírt megállapodás értelmében Oroszország tíz évre mintegy 30 százalékkal csökkenti az Ukrajnának szállított gáz jelentős, előre meghatározott részének árát, s cserébe az orosz Fekete-tengeri Flotta az érvényes szerződés lejárta után újabb 25 évig – további ötéves hosszabbítási lehetőséggel -, vagyis 2042-ig a Krímben maradhat.

Timosenko és a többi ellenzéki vezető azt állította, hogy a megállapodással Ukrajna elveszíti területét és korlátozza saját szuverenitását. A volt miniszterelnök hangoztatta, hogy Janukovics úgy megosztja Ukrajnát, mint senki más eddig.

Az orosz-ukrán megállapodást kedden terjesztik be ratifikálásra Oroszországban és Ukrajnában.

A kormánypártiak, akik a parlament közeli parkban sátrakat vertek fel, azt közölték, addig maradnak, amíg az ellenzék nem hagyja abba romboló tevékenységét. A Bjut hívei egy színpadot állítottak fel, amelyen az ellenzék vezetői lépnek fel majd.

A nagy erőkkel felvonult rendőrség igyekszik elválasztani a szembenállókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik