Külföld

Templomban támadtak meg egy izraeli rendőrt

admin
admin

2010. 04. 24. 17:40

Egy izraeli rendőr rálőtt és súlyosan megsebesített egy turistát a kereszténység egyik legszentebb helyén, a jeruzsálemi Szent Sír-templomban, mivel a férfi késsel támadt rá - közölte a rendőrség és kórházi források.

Mint Smulik Ben Ruby rendőrségi szóvivő elmondta, pénteken este, amikor a templomot éjszakára be akarták zárni, az egyik férfi látogató nem akart távozni onnan. Először dulakodni kezdett a templom őrzőivel, majd késsel támadt az egyik papra. Később ellenállást tanúsított a helyszínre érkező rendőrökkel szemben is, egyiküket szintén késsel fenyegette. A rendőr gázspray alkalmazásával próbálta megfékezni, majd miután ez sem segített, fegyverét használta.

A férfit a mellén és a hasüregén – más jelentések szerint a lábán – kapott lőtt sebbel, súlyos állapotban kórházba szállították, ahol műtétet hajtottak végre rajta. A támadó nemzetiségét és tettének indítékait egyelőre nem közölték.

A Szent Sír-templom Jeruzsálem fallal körülvett Óvárosában található. Sok keresztény hívő zarándokol ide, mert a hagyomány szerint azon a helyen épült, ahol Jézus Krisztust keresztre feszítették és eltemették.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.