Nagyvilág

Részben megnyílt a cseh légtér

Csehország hétfő nulla órától számítva 7450 méter magasság felett megnyitotta légterét a távolsági járatok számára - jelentette be hétfőn Richard Klíma, a légi irányítás szóvivője.

A csehországi repülőterek ugyanakkor továbbra is zárva vannak. Jelenleg azt mérlegelik, hogy mely repülőtereket lehetne megnyitni hétfőn délben.

A 7450 méter alatti magasságban továbbra sem engedélyezett a repülőforgalom. Csehországban pénteken délben zárták be fokozatosan a repülőtereket, majd az egész légteret.

Szlovákia, amely pénteken délután 15 órakor zárta le légterét, nulla órától szintén engedélyezte 7500 méter feletti magasságban az átrepüléseket. A szlovákiai repülőterek a csehekhez hasonlóan szintén zárva vannak.

Lengyelország légtere a 6,4 kilométernél magasabban haladó tranzitjáratok számára nyitva van, leszállási lehetőség nélkül – közölte a lengyel repülésügyi hivatal szóvivője hétfőn Varsóban. A hatóságok “újabb vulkánfelhővel” indokolták a lezárást.

Vasárnap délután több órára megnyitották Észak- és Közép-Lengyelország több repülőterét, köztük a varsóit, a gdanskit és a poznanit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik