Nagyvilág

Krakkóba érkezett a lengyel elnöki pár koporsója

Megérkezett Krakkóba vasárnap az a katonai repülőgép, amely a légi szerencsétlenség áldozatául esett lengyel elnöki pár, Lech Kaczynski és felesége, Maria koporsóját szállította.

Az európai légi közlekedést megbénító vulkáni hamu miatt a gép kis magasságban haladt úti célja felé.

A hamufelhő miatt közel harminc állam és kormányfő, köztük Barack Obama amerikai, Nicolas Sarkozy francia elnök, valamint Angela Merkel német kancellár lemondta részvételét a temetésen.

Lemondta krakkói útját Angelo Sodano bíboros is, aki XVI. Benedek pápa küldötteként a krakkói Mária-templomban mutatott volna be gyászmisét. A Vatikánt Józef Kowalczyk lengyelországi pápai nuncius fogja képviselni Krakkóban, amint azt a szombati varsói gyászmisén is tette.

Ott lesz ugyanakkor Horst Köhler német államfő, aki helikopterrel utazik a Krakkóba. Dmitrij Medvegyev orosz elnök már elindult Moszkvából. Sólyom László köztársasági elnök, Bajnai Gordon miniszterelnök, valamint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is jelen lesz a temetésén.

Az elnöki házaspár koporsóit az egykori lengyel főváros, Krakkó központi terén, a Ryneken álló Mária-templomba szállítják, ahol XVI. Benedek pápa küldötte, Angelo Sodano bíboros mutat be szentmisét 14 órakor.

A szentmise után a koporsókat ágyútalpon viszik majd a királyi fellegvárban álló Wawel-székesegyházba, Lengyelország nagyjainak panteonjába.

A 15 óra 30 perckor induló gyászmenetben csak a család, a barátok és lengyel vezetők kapnak helyet. Megszólaltatják majd a székesegyház tornyában lévő 12 tonnás Zsigmond-harangot, amely csak a legfontosabb alkalmakkor, lengyel királyok koronázásakor és temetésekor kap szerepet.

A szertartás után a koporsókat leviszik a székesegyház altemplomába, közös szarkofágba helyezik őket, miközben 21 ágyúlövés hangzik el. Az altemplomba este és éjjel szabad lesz a bejárás, hogy az emberek elbúcsúzhassanak az elnöki házaspártól. Már most több ezren gyűltek össze a Wawel környékén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik