Külföld

Új elnöke van az afgán választási bizottságnak

admin
admin

2010. 04. 17. 17:40

Hamid Karzai afgán elnök új vezetőt nevezett ki szombaton az ország választási bizottságának élére, miután a testület korábbi vezetőjét az a vád érte, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyta a tavalyi államfőválasztáson történt csalásokat.

Vahid Omar elnöki szóvivő közlése szerint az úgynevezett független választási bizottságot (IEC) a jövőben Fazel Ahmad Manavi fogja vezetni, aki már a tavalyi elnökválasztáskor is a testület tagja volt. A személycsere jelentőségét az adja, hogy a közép-ázsiai országban szeptemberben újabb, ezúttal parlamenti választásokat tartanak.

Egyelőre nem tudni, hogy a személycsere hoz-e bármilyen jelentős változást a bizottságban, amelyet tavaly sokan bíráltak, amiért nem akadályozta meg a Karzai elnök újraválasztása érdekében elkövetett nagyarányú csalásokat.

Karzai újra és újra cáfolta, hogy a választás lebonyolítására általa kinevezett tisztségviselők bármilyen visszaélést követtek volna el, sőt, nemrég egyenesen a nyugati tanácsadókat vádolta meg azzal, hogy ők álltak a csalások mögött. Szavai megütközést váltottak ki a hatalmát a tálib lázadással szemben százezres haderő bevetésével támogató amerikai kormányban.

Omar az újságíróknak nem volt hajlandó a választási bizottság munkájának bármilyen, esetleges átalakításáról beszélni, és ismét azt állította: a testület függetlenül cselekedett a legutóbbi választásokon. “Ami pedig struktúrájának átalakítását illeti, az teljességgel a saját hatáskőrébe tartozik” – mondta.

Az afgán választási bizottság előző vezetőjének, Azizullah Ludinnak a lemondását április 7-én jelentették be Kabulban. Ludin, akit az a vád ért, hogy tétlenül szemlélte a tavalyi választási csalásokat, egyebek közt azt hangoztatta, hogy ő tájékoztatta az elnököt a csalásokról folytatott bizottsági vitákról.

Az elnöki posztért tavaly szintén harcba szálló Abdullah Abdullah pártjának egy képviselője, Fazel Szancsaraki szombaton kedvező fejleménynek nevezte Manavi kinevezését. Mint mondta, Manavi pártatlanságáról volt ismert már akkor is, amikor a legfelsőbb bíróság egyik bírájaként dolgozott, s a választási bizottság tagjaként elhangzott állásfoglalásai is tisztességesek voltak. Staffan de Mistura, az ENSZ afganisztáni képviselője szintén azt mondta, megnyugvással fogadja Manavi kinevezését.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.