Külföld

Obama és Merkel sem utazik a temetésre

admin
admin

2010. 04. 17. 22:00

Szombat estére a német kancellár és az amerikai elnök is lemondta részvételét Kaczynski lengyel államfő temetésén, így összesen tizenegy állam vezetője hagyja ki az eseményt.

Barack Obama amerikai elnök lemondta részvételét az egy hete elhunyt lengyel köztársasági elnök vasárnap esedékes temetésén az Európa jelentős részét elárasztó vulkáni hamufelhő okozta veszély miatt – jelentette be szombaton a Fehér Ház szóvivője. Csaknem fél nappal korábban még azt közölte a Fehér Ház, hogy az amerikai elnök kitart elhatározása mellett, és részt vesz a temetésen. Obama repülőgépe vasárnap, 35 perccel a temetési szertartás kezdete (14 óra) előtt szállt volna le a krakkói repülőtéren.

Angela Merkel német kancellár nem utazik el az egy hete elhunyt lengyel köztársasági elnök vasárnap esedékes temetésére a légiközlekedési korlátozások miatt – jelentette be szombaton a berlini kormány szóvivője. A felsőlégkörbe került vulkáni hamufelhő miatt pénteken Lisszabonban volt kénytelen leszállni az Egyesült Államokból hazatérő német kancellár. Merkel a portugál fővárosban töltötte az éjszakát, mivel hazája összes (16) nemzetközi repülőterét lezárták a hamufelhő miatt. Már akkor kérdéses volt, hogyan jutna el a kancellár Krakkóba, ahol vasárnap fogják eltemetni Lech Kaczynskit és feleségét.

Az európai légi közlekedést sújtó problémák miatt szombat estig Obamán és Merkelen kívül 11 állam vezetője jelezte, hogy – korábbi ígéretük dacára – nem tudnak részt venni az egy hete elhunyt lengyel államfő temetésén. Míg pénteken nyolc ország képviselői mondták le részvételüket a vasárnapi krakkói eseményen, szombaton hasonló bejelentés érkezett a brit trónörökös Károly hercegtől, XVI. Károly Gusztáv svéd királytól és Carl Bildt svéd külügyminisztertől, valamint Stephen Harper kanadai miniszterelnöktől.

A lengyel külügyminisztérium előző, szombat déli közleménye szerint nem tud elutazni a krakkói temetésre a macedón elnök, a dél-koreai miniszterelnök, a japán alsóház elnöke, az indiai külügyminiszter, a mexikói külügyminiszter, Új-Zéland főkormányzója, a pakisztáni védelmi miniszter, valamint az egyiptomi kormány nemzetközi együttműködésért felelős minisztere sem. Eredetileg 98 állam jelezte, hogy – különböző szinten – képviseltetni fogja magát Lech Kaczynski és felesége temetésén. Az eredeti terv szerint a Vatikán küldötte, Angelo Sodano bíboros mutatta volna be a szombat déli gyászmisét Varsóban, a Pilsudski téren. A lengyel légtér zárlata miatt azonban nem tudott Varsóba utazni. A vasárnapi krakkói temetésen viszont már Sodano is ott lesz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.