Nagyvilág

Sme: Magyarországon megkezdődik a “viktoriánus korszak”

Magyarországon megkezdődik "a viktoriánus korszak" - írta a Sme című szlovák napilap hétfői kommentárjában.

Arról, hogy mennyire várták már ezt a magyar állampolgárok a szerző, Peter Schutz szerint nemcsak a választás eredménye, a Fidesz magas támogatottsága vall. Jól példázza egy rövid pilisszentkereszti felmérés is, ahol a megkérdezett helyi 20 szlovák közül 18 azt mondta, hogy a Fideszre szavazott.

“Az autoriter, erős és teljes törődést ígérő, a rendet előtérbe helyező állam az, ami után – az erkölcsi, politikai és gazdasági romlás éveit követően – leginkább vágyik az egyszerű magyar lelke. Az urnák eredménye végleges bizonyítéka annak, hogy Orbán Viktor nagy sikerrel játszott rá erre az érzésre. Ami kérdéses, de nagyon, az a 2010. április 11-e utáni siker. A magyarok nem élnek rosszabbul, mint nyolc éve, amivel Orbán hipnotizálta a tömegeket, de megtörténhet, hogy rövidesen rosszabbul fog menni a soruk, mint ma. A Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés a magyaroknak – eltérően a görögöktől – lehetővé teszi, hogy októberig még ne kelljen pénzt felhajtani a piacokon az állam alapvető működéséhez. Legkésőbb akkor, azonban eljön az igazság órája, s Orbánnak fel kell fednie az eddig ügyesen eltakart lapjait. Az erős felhatalmazás, hogy államférfiként viselkedjen, már a zsebében van” – húzta alá szerző.

Rámutatott: “Bonyodalmat okozhat, hogy az a hatalmas bizalom, amelyet a választóktól kapott, a mindenféle reformok elleni kampányból ered, amelyekkel tönkretette Gyurcsányt és kormányát. A Nemzetközi Valutaalap nem zárja ki, hogy megnyitja a tárgyalásokat Magyarországgal az idei magasabb költségvetési hiány engedélyezéséről.”

Szlovákiának szintén várakozni kell. Míg a júniusi választás eredménye alapján nem alakul meg az új kormány, semmi sem történik, s addig van idő találgatni, hogy mit is jelent az új alapokról szóló nyilatkozat, amelyre a szlovák-magyar kapcsolatokat építeni kell. Szlovákia így kicsiben a saját bőrén megélheti, hogy milyen konkrét és tartalmas a Fidesz programja a maga egészében – zárta kommentárját a Sme.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik