A pápa a múlt hét végén a papi pedofíliával kapcsolatos botrányba keveredett, amikor napvilágra került, hogy 1985-ben, a Hittani Kongregáció prefektusaként megpróbálta elodázni egy gyermekeket molesztáló pap eltávolítását az egyházból.
Dawkins és Hitchens emberi jogi szakértőket fogadott fel, hogy vizsgálják meg a jogi precedenseket és a lehetőségeket. Mint emlékezetes, Nagy-Britanniában, egy spanyol elfogatóparancs alapján, őrizetbe vették a néhai Augusto Pinochet tábornokot, amikor a volt diktátor 1998-ban orvosi kezelésre utazott a szigetországba. Tavaly decemberben Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter visszalépett egy londoni utazástól, mert palesztinbarát szervezetek kezdeményezésére elfogatóparancsot adtak ki ellene.
A pápa a tervek szerint szeptember 16. és 19. között látogat Nagy-Britanniába . A két ateista értelmiségi brit törvényszék vagy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé akarja citálni a pápát.
A pápa “nem áll a törvények felett” – jelentette ki a brit sajtónak Christopher Hitchens. “A gyermekek elleni nemi erőszak intézményesített eltitkolása bűncselekménynek minősül minden jogrendben” – mondta. Dapo Akande, az oxfordi egyetem nemzetközi jogi szakértője szerint a felelősségre vonási kísérlet kudarcra van ítélve, mert a pápa államfői minőségében mentességet élvez.