Nagyvilág

Vitte az állam pénzét is a kirgiz elnök

Mindössze 16 millió euró maradt a kirgiz államkincstárban, miután Bakijev exelnök átutaltatta magának a többiz.

A megbuktatott kirgiz elnök, Kurmanbek Bakijev és rokonai menekülésük előtt kiürítették az államkincstárt, így pénz hiányában az átmeneti kormány a bankszámlák befagyasztására kényszerült – közölte pénteken Roza Otunbajeva ideiglenes kormányfő kabinetfőnöke. Edil Bajszalov elmondta: “Az államkincstár szinte teljesen üres, a pénzt átutalták. Ezért fagyasztottuk be a bankszámlákat, attól tartva, hogy a Bakijev ellenőrzése alatt álló bankok külföldre utalják a pénzt”.

Bajszalov szerint mindössze 983 millió szom (16 millió euró) maradt a kincstárban. “Megcáfolhatatlan bizonyítékokat találtunk az állami szerveknél egy Bakijev által irányított bűnszövetkezetről” – mondta a kabinetfőnök. Kitartott amellett, hogy a rendőrség a megbuktatott elnök fivére, Dzsanibek Bakijev, a kormányőrség parancsnokának parancsára lőtt a tüntetőkre. Bajszalov kijelentette: bizonyítékaik vannak arra, hogy Bakijev hívei a dél-kirgizisztáni Majli Szuuban megpróbáltak megtámadni egy laktanyát.

“Az átmeneti kormány úgy ítéli meg, hogy a helyzet továbbra is ingatag Kirgizisztánban” – mondta Otunbajeva kabinetfőnöke.

Bakijev egy interjúban közölte: nem mond le, de kész tárgyalni az átmeneti kormánnyal. Ezt viszont Otunbajeva utasította el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik