Az Egyesült Államok az elmúlt hónapokban több százezer dollár szétosztásával próbálta megnyerni a mardzsai lakosság támogatását és jóindulatát. Ez a módszer már Irak esetében is bevált az amerikaiaknak. Ám nemrég kiderült, hogy az összeg egy része sok esetben a tálibokhoz került – írja a New York Times.
A magyarázat szerint ennek egyik oka az, hogy nehéz külsőleg megállapítani, hogy ki minősül civilnek, és ki tálibnak, hiszen a lázadók ugyanúgy öltözködnek, mint a helyi lakosság. Ebből kifolyólag számos olyan kártérítés igénylő lehet, aki valójában a lázadókhoz tartozik. Eddig harminc ilyen esetre derült fény.
„Az amerikaiak kezet fognak velük anélkül, hogy tudnák, hogy valójában tálibokról van szó”- idézi a lap Ghulam Sakhit, az afgán rendőrség egyik parancsnokát.
Tovább nehezíti az amerikai hadsereg és a mardzsai civilek helyzetét, hogy a lázadók, ha alkalmuk nyílik rá, fosztogatják a lakosságot, így a támogatásukra folyósított összeg a tálibokhoz kerül.
Több példa volt rá, hogy a fosztogatók megölték áldozataikat és a lakosság zöme attól fél, hogy legközelebb ők esnek áldozatul egy rablótámadásnak. Erről számolt be az egyik dél- mardzsai vezető is. Elmondása alapján naponta hallani olyan esetről, hogy a fosztogatók embereket ölnek meg.
Ennek következtében a fejlesztések is nagyon nehézkesen indulnak be. A lap beszámol róla, hogy februárban 20 tulajdonos nyitotta meg üzletét egy dél- mardzsai bazárban, márciusban ezek közül már csak öt üzemelt. Ennek oka, hogy egy neves, tálibellenes vezetőt a lázadók lelőttek a környéken, így félelmében több, mint 200 ember menekült el a város ezen részéből.