Nagyvilág

Illegálisan döntött Bush

Jogellenes volt a Bush-kormány lehallgatási programja - tudósít az sg.hu.

‘Törvénytelennek minősítem az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) korábbi lehallgatási akcióját, amit a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után indított el’ – mondta ki Vaughn Walker észak-kaliforniai kerületi szövetségi bíró, aki az Al-Haramain Islamic Foundation beadványa alapján döntött így.

A sok vitát kiváltó projekt, célja a terroristaszervezetek és a terroristagyanús személyek, illetve kapcsolataik felderítése volt.
Ám a bíró úgy látta, hogy ezáltal megsértettek egy jogszabályt: a nemzetközi távközlési lehallgatási törvényt.

Ezt az alapítvány, amit megfigyeltek annak ellenére be tudta bizonyítani, hogy Walker nem fogadta el azt a faxot, amit tévedésből kaptak az amerikai kormánytól, amelyből kiderült, hogy egy illegális lehallgatási akció valósult meg. Az, hogy a szervezetet, illetve két személyt kár ért az ellenőrzés miatt már elegendő ok volt az ítélethez.

“Az amerikai kormány egy valóban meggyőző érvakrobatikát mutatott be, de a védelem kéréséit is figyelembe kellett vennem, amely egy normális bírósági eljárás lefolytatására irányult” – mondta Walker, aki azt is leszögezte, hogy az amerikai elnöknek ugyanúgy figyelembe kell vennie az USA jelenleg hatályos törvényeit, mint az ország minden állampolgárának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik