Nagyvilág

Újabb öngyilkos merényletek Oroszországban

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerint már 12 ember vesztette életét a dagesztáni Kizljar városban történt öngyilkos merényletekben. Az áldozatok közül kilencen rendőrök voltak.

Igazságügyi források beszámolója szerint az első robbanás a helyi belügyi és biztonsági szervek székházától 300 méterre, egy gimnázium közelében, egy arra haladó személygépkocsiban következett be. A tanintézetben azonban még nem voltak gyerekek. A második robbanás a helyszínre érkező rendőröket érte húsz perccel később, amelyben a helyi rendőrfőnök is életét vesztette. A támadásokban 23 ember megsérült.

Hírügynökségi jelentések szerint mindkét robbantást öngyilkos merénylő követte el, az egyikük rendőrnek álcázta magát. A helyszínt vizsgáló nyomozók szerint az első robbanás ereje 200 kg TNT-vel lehetett egyenértékű, a detonáció következtében öt méter átmérőjű, másfél méter mély kráter keletkezett.

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök azt nyilatkozta a támadásokkal kapcsolatban: nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ugyanazok állnak a dagesztáni, illetve a hétfői moszkvai merényletek mögött.

A Kaszpi-tenger partján fekvő, Oroszországhoz tartozó Dagesztánban gyakoriak a terrorista merényletek.

Ajánlott linkek:

Videofelvétel a dagesztáni robbantásokról (bbcworldnews.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik