Nagyvilág

Percek alatt dollármilliárdokat ajánlottak fel Haiti megsegítésére

Alig néhány perc alatt összegyűlt a földrengés sújtotta Haiti megsegítésére kért közel négymilliárd dollár kétharmada a szerdai New York-i konferencián.

Az ENSZ székházában 130 ország részvételével zajló konferencián Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter felhívást intézett a világ nemzeteihez, hogy segítsenek a koldusszegény országnak a januári katasztrófa következményeinek felszámolására a következő 18 hónapban feltétlenül szükséges 3,8 milliárd dollár (747 milliárd forint) előteremtésében.

Clinton egyúttal az Egyesült Államok nevében felajánlott 1,15 milliárd dollárt a következő két évre a haiti mezőgazdaság, egészségügy, közigazgatás és energiaellátás fejlesztésére.

Clinton arra hívta fel a figyelmet, hogy Haiti katasztrófája nem egy ország belső problémája, hanem közös ügy. “Embercsempészet, kábítószer-kereskedelem, tuberkulózis, AIDS – mindez most elsősorban Haitit sújtja, de ha nem segítünk, akkor hamarosan mindannyian szenvedni fogunk” – mondta az amerikai külügyminiszter.

Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ugyancsak a konferencia kezdetén bejelentette, hogy az unió 1,235 milliárd euróval – bő 1,6 milliárd dollárral – támogatja a karibi ország újjáépítését, a Világbank pedig 250 millió dollárt ajánlott fel. A Hispaniola szigetével – amelyen Haiti fekszik – szomszédos Kuba vezetése a tanácskozásra időzítve közölte, hogy felépítenek 100 egészségügyi központot, amelyekben együtt évente 2,8 millió beteget lehet ellátni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik