Nagyvilág

A világ elítéli a moszkvai merényleteket

Barack Obama mellett a NATO, az Európai Parlament és az Európa Tanács vezetői is elítélik a hétfői moszkvai merényleteket. Franciaország, Németország és Lengyelország vezetői külön is biztosították Oroszországot a szolidaritásukról.

Barack Obama amerikai elnök elítélte a hétfő reggeli moszkvai metrórobbantásokat, és részvétét fejezte ki az orosz népnek. “Az amerikai nép Oroszország népével együtt áll szemben az erőszakos szélsőségességgel és a gyalázatos terrortámadásokkal” – állt a washingtoni Fehér Ház közleményében.

A NATO főtitkára nyilatkozatban ítélte el a hétfői moszkvai metrórobbantásos merényleteket. Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szervezet főtitkára hangsúlyozta, hogy az ilyen terrortámadásokat semmi sem igazolhatja.

Rasmussen részvétét nyilvánította az áldozatok családjainak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt. A NATO – hangsúlyozta – továbbra is elkötelezett amellett, hogy együttműködjön Oroszországgal a nemzetközi terrorizmus elleni harcban.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott nyilatkozatában: nem engedhető meg, hogy az erőszak kerekedjen felül a szabadságon és a demokrácián. Az EU határozottan az orosz hatóságok mellett áll a terrorizmus minden formája elleni küzdelemben – tette hozzá.

Hétfő reggel 2 metróállomáson is öngyilkos merénylő robbantott (fotó: MTI/EPA)

Hétfő reggel 2 metróállomáson is öngyilkos merénylő robbantott, Képgaléria! (fotó: MTI/EPA)

Ugyancsak elítélő nyilatkozatot tett közzé Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke, aki az Európai Parlament nevében minden lehetséges támogatást felajánlott az orosz hatóságoknak a vizsgálathoz és a tettesek igazságszolgáltatás elé állításához.

Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a terrorcselekmények elkövetői véletlenszerűen választják ki áldozataikat, de végül is a közös szabadságot veszik célba. Így hát a moszkvai támadások “valamennyiünk ellen irányulnak” – állapította meg.

Franciaország a leghatározottabban elítéli a hétfői moszkvai metrórobbantásokat, és teljes szolidaritásáról biztosítja Oroszországot – közölte Bernard Kouchner francia külügyminiszter.

Megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot a Törökországban tartózkodó Angela Merkel kancellár, aki részvétét nyilvánította Dmitrij Medvegyev orosz államfőnek. A német kormány álláspontját ismertetve Guido Westerwelle külügyminiszter az ártatlan polgári személyek elleni támadásokat iszonytatónak nevezte.

Lech Kaczynski lengyel államfő szerint a moszkvai merényletek megerősítik, hogy szükség van az együttműködésre egy széles terroristaellenes koalíció keretein belül az egész nemzetközi közösség érdekében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik