Külföld

Putyin: a terroristák megbűnhődnek

admin
admin

2010. 03. 29. 13:59

Vlagyimir Putyin nem kételkedik abban, hogy az illetékes szervek mindent elkövetnek a moszkvai metrórobbantásokat kitervelő terroristák elfogására, s hogy a felelősöket meg fogják semmisíteni.

A kormányfő Krasznojarszkban szörnyű következményekkel járó,
különösen aljas bűncselekménynek nevezte a merényleteket.
Putyin utasítást írt alá, amelynek értelmében a halálos áldozatok
családjainak a kormány több mint 300 ezer rubelt – mintegy kétmillió forintot – utal ki, s utazását megszakítva visszaindult Moszkvába. Jurij Luzskov moszkvai polgármester keddre gyásznapot hirdetett Moszkvában, s Kirill pátriárka gyászistentiszteletet tartott az áldozatok emlékére.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.