Nagyvilág

Az olaszoknak elegük van a politikusokból

A politikusok iránti általános elégedetlenséget jelzi az alacsony részvételi arány az olasz regionális választásokon.

A szavazáson az eddigi eredmények szerint 9 százalékkal kevesebben voksoltak az öt évvel ezelőtti regionális választásokhoz képest. A vasárnapi és hétfői voksoláson a 20-ból 13 régióban járulhattak az urnákhoz a szavazók.

Az olasz választók szerint a politikusok nem foglalkoznak az szavazókat leginkább érintő munkanélküliség problémájával, hanem inkább a politikai küzdelem köti le a figyelmüket. „Fel vagyunk háborodva. Kevés a tartalom, és túl sok a politikai csatározás.” – nyilatkozta egy elégedetlen szavazó a Reuters hírügynökségnek.

A politikai életből való kiábrándultsághoz hozzájárulhattak Silvio Berlusconi botrányos ügyei is, 2009-ben ugyanis az olasz elnök válóperével, nőügyeivel, illetve bírósági tárgyalásaival szinte minden héten az olasz újságok címlapjain szerepelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik