Nagyvilág

Vatikán: a pápát ért támadások aljas vádak

A Vatikán tagadja a médiavádakat, melyek szerint a pápa hibásan döntött egy amerikai pedofil pap esetében 10 évvel ezelőtt. Szerintük az ügy tiszta volt, az akkori Ratzinger érsek nem tussolt el semmit.

Egy vatikáni újság szerint a héten a New York Times-ban megjelent hírek, amelyek szerint Joseph Ratziger elleplezte egy amerikai pap gyermekmolesztálási ügyét, nem mások mit aljas támadások a pápa ellen – írja a BBC.

A püspökök 1996-ban nyújottak be panaszt Lawrence Murphy tiszteletes ellen a vatikáni hivatalnál, melyet akkor a későbbi XVI. Benedek pápa vezetett, de nem kaptak választ. Murphy atya 1950 és 1974 között körülbelül 200 siket fiút molesztált, tetteiért sosem vonták felelősségre. 1998-ban bekövetkezett haláláig viselte a reverendát.

A pápai szóvivője, Federico Lombardi szerint a vád túl későn, húsz évvel az események megtörténte után került a Szent Hivatal elé, két évvel a pap halála előtt. A Milwaukee egyházmegye vezetőit akkor az egyház felkérte, hogy korlátozzák Murphy atya nyilvános feladatkörét, valamint vállaljon teljes felelősséget a történtekért. Csakhogy az atya 4 hónappal később elhalálozott.

A Vatiká szóvivője szintén felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyet átadták a rendőrségnek, és nem történt feljelentés. Szerintük az ügyet nem próbálták eltussolni, ez csak aljas vád, hogy lejárassák a pápát és szárnysegédeit.

A BBC tudósítója szerint, bár közvetlen bizonyítokok nincsenek a pápa ellen, az eset kellemetlen a Vatikán számára. Az ügyet nyilvánvalóan eltitkolták, és a XVI. Benedeknek nyilatkoznia kell ezzel kapcsolatban.

Az azóta megjelent további vádakra, amelyek a New York Times által nyilvánosságra hozott levelezésekből derültek ki, a katolikus egyház még nem válaszolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik