Nagyvilág

Süketnéma gyerekeket molesztált egy amerikai pap

Újabb kínos ügy a Vatikán számára: a The New York Times birtokába jutott dokumentumok szerint Wisconsin államban évtizedeken át molesztált gyerekeket egy pap.

A már elhunyt Lawrence Murphy a vád szerint mintegy 200 süketnéma fiút bántalmazott. Az esetekről a winsconsini püspökök is tudtak, sőt az akkor még bíboros Joseph Ratzingernek a jelenlegi pápának is szóltak az esetekről. Ratzinger azonban az egyház védelme érdekében eltussolta az ügyet. Így helyén maradhatott a pedofil pap Amerikában.

Murphy egy süketnéma gyerekeket oktató iskolában tanított. Itt molesztálta a fiúkat. Amikor az ügy kipattant, levélben fordult Ratzinger bíboroshoz (a mostani XVI. Benedek pápához) segítségért, hogy ne büntessék meg és, hogy folytathassa munkáját papként. Megbánásról és rossz egészségi állapotáról is írt levelében. A most folyó vizsgálat szerint nem jött válasz a kérésre, de leállították az eljárást a pap ellen.

Az ügy most úgy került elő, hogy öt egykori diák, évtizedes hallgatás után pert indított a Milwaukee főegyházmegye ellen. Ügyvédjeik szerezték meg a titkos egyházi iratokat, amelyekből kiderült, hogy a püspökök, sőt Ratzinger bíboros is tudott a gyerekmolesztálásokról.

A gyerekmolesztálási ügyek az utóbbi időben megtépázták a katolikus egyházat. Nem csak Amerikában, hanem Európában is egyre több esetre derül fény: legutóbb az ír hívőktől kért bocsánatot a pápa. De voltak pedofil ügyek Ausztriában, Hollandiában és Svájcban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik