Nagyvilág

Kitereget a New York Times

Új videoblogot indított internetes oldalán a The New York Times: az olvasók a lapszámok összeállításába és a szerkesztőségi döntéshozatalba nyerhetnek bepillantást.

A blog a TimesCast elnevezést kapta, és minden nap New York-i idő szerint délután egy órakor teszik fel a friss felvételt a szerkesztőségi értekezletről.

“A program révén betekinthetnek a The New York Times hírközpontjának működésébe és a szerkesztők címlap-megbeszéléseibe csakúgy, mint a szerkesztők és a riporterek közötti egyeztetésekbe, amelyek az adott napot uraló hírekkel foglalkoznak” – fogalmazott a napilap közleményében.

Az egyik megbeszélés 6 és fél perces felvételén például a lap külpolitikai és helyettes gazdasági szerkesztője vitat meg egy hírt az újság washingtoni irodájának bevonásával.

“A TimesCast bemutatja az olvasóknak, mi módon döntünk arról, hogy miről fogunk beszámolunk, illetve miként fogunk beszámolni be az adott témáról – mondta Ann Derry szerkesztőségi igazgató.

“Példátlan hozzáférést biztosítunk a folyamatokhoz, bárki láthatja az újságírókat és a szerkesztőket, a sztorikat, amelyeken dolgoznak, és mindezt azelőtt, hogy megjelennének az interneten vagy nyomtatásban” – magyarázza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik