Nagyvilág

Veszélyben az EU tekintélye a görög válság miatt

Veszélybe került az Európai Unió tekintélye, sőt, súlyos kérdések merülnek fel az euró jövőjével kapcsolatban is a görög válság miatt - írta a The New York Times.

A tekintélyes amerikai napilap “széttagolt Európai Uniót” emlegetett szerkesztőségi cikkében, utalva arra: Görögország esetleg arra kényszerülhet, hogy mégis a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) forduljon segítségért.

Ez súlyos csapást jelentene az Európai Unió hitelességére – állapította meg az újság, megjegyezve, hogy az EU eddig alapvetően a kontinens legnagyobb és leggazdagabb országa, Németország vonakodása miatt nem tudott hitelgaranciákat nyújtani Görögországnak.

Néhány hete még úgy tűnt, hogy a görög adósságproblémákra lesz megoldás, Athén – amely egyelőre nem kér hiteleket – szigorú válságkezelő csomagot fogadott el. Európa viszont még nem segített.

Ez nemcsak Görögország számára nagy probléma, hanem az EU-nak is, kockán forog az a hírneve, hogy képes a hatékony irányításra. Rossz hír ez az Egyesült Államoknak is, mivel az euró romlása felnyomja a dollárt, ami megdrágítja az exportot, lassítva az amerikai gazdaság felépülését.

Az amerikai lap arról írt: a német polgárok büszkék országuk gazdasági teljesítményére, és elutasítják Görögország – vagy más nehéz helyzetű országok, köztük Írország, Olaszország, Spanyolország vagy Portugália – kisegítésének gondolatát. Angela Merkel kancellár közölte: országa kész támogatni a “stabilitást”, egészen addig, amíg nem kell pénzt adni.

Csakhogy Németország gazdasági ereje nem kizárólag a németek szorgalmán és hatékonyságán, hanem más, eurót használó és hiánnyal küzdő országok keresletén is alapszik. A németek erről megfeledkezni látszanak – állapította meg a lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik