Nagyvilág

Obama meggyilkolására szólítottak fel a Twitteren

Az amerikai titkosszolgálat két Twitter-üzenetet vizsgál, amelynek szerzői Barack Obama meggyilkolására szólítottak fel.

Mindkét bejegyzés szerzőjét nyilvánvalóan az egészségügyi törvénytervezet kongresszusi elfogadása dühítette fel. Egyes jobboldali, konzervatív véleményformálók az utóbbi napokban azt hangoztatták, hogy a törvény katasztrófa Amerika számára, Obama, úgymond, a szocializmus bevezetésén munkálkodik.

“Amerika, túléltük Lincoln és Kennedy meggyilkolását, bizonyára túljutnánk azon is, ha golyót röpítenének Obama fejébe” – írta az egyik, Solly Forell álnevű twitterező. Konzervatív bloggerként és “hiteles” afroamerikaiként jellemezte magát.

Forrel egy másik üzenetben már egyenesen arra buzdított, hogy valaki egy pontos lövéssel ölje meg az elnököt.

A titkosszolgálat köteles minden olyan ügyet kivizsgálni, amikor az elnök biztonságát érintő fenyegetés merül fel. Ezért foglalkoznak egy másik, THHEE_JAY nevű beíróval is, aki azt írta: “Önt meg kellene gyilkolni, Barack Obama”.

Utóbbinak 1575, előbbinek 321 követője van a Twitteren. Bár ezek szerény adatok a közösségi portálon, a bejegyzések híre gyorsan elterjedt blogokban.

“Tudunk a bejegyzésekről, és megfelelő lépéseket teszünk kivizsgálásuk érdekében. Tiszteljük a szólásszabadságot, de ilyen esetekben jogunk és kötelességünk kérdéseket feltenni és kideríteni a szándékot” – közölte a titkosszolgálat.

A Twitter a portál szabályainak megsértése miatt – tilos az oldalt törvénybe ütköző cselekedetekre használni – eltávolította az üzeneteket, de az ABC szerint a két twitterező oldalát még nem számolta fel. Az elnök vagy alelnök életének fenyegetése Amerikában szövetségi törvénybe ütköző bűncselekménynek számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik