Nagyvilág

Lemondatták a lobbibotrányba keveredett brit politikusokat

Felfüggesztették a munkáspárti brit kormány több egykori magas rangú tagjának alsóházi frakciótagságát, miután belpolitikai botránnyá duzzadó lobbiügybe keveredtek.

Stephen Byers volt közlekedési miniszter, Patricia Hewitt egykori egészségügyi miniszter és Geoff Hoon, a védelmi tárca korábbi vezetője a The Sunday Times című vasárnapi brit lap és a Channel 4 kereskedelmi televízió közösen állított csapdájába sétált bele: a két sajtóorgánum titokban készített felvételein mindhárman késznek mutatkoztak hatalmas pénzekért az üzleti kijáró szerepét vállalni. A magukat egy amerikai üzleti csoport képviselőinek kiadó riporterek rejtett mikrofonjába Byers például azt mondta, hogy “bérelhető vagyok, akár egy taxi”.

A politikus a “bérleti díjat” napi ötezer fontban – másfél millió forintban – határozta meg, és referenciaként megemlítette: olyan cégek kéréseit intézte el a kormánynál, mint például a National Express országos busz- és vasútvállalat, vagy a Tesco áruházlánc. Mindkét cég határozottan cáfolta, hogy bármikor kérte volna Byers közbenjárását, és később Byers is elismerte, hogy állításai “túlzóak” voltak.

Hoon napi háromezer fontért ajánlotta fel nemzetközi kapcsolatait, és állítólag Patricia Hewitt is ennyit kért lobbitevékenységéért. Mindketten egyöntetűen cáfolták, hogy törvénysértő tevékenységre ajánlkoztak volna. Az ügy külön pikantériája, hogy Hoon és Hewitt januárban gyorsan elhaló puccskísérletbe kezdett Gordon Brown kormányfő eltávolítására. A mostani lobbibotrányba belekeveredett három politikust az előző miniszterelnök, Tony Blair híveiként tartják számon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik