Nagyvilág

Vita a szavazatok újraszámlálásáról Irakban

A március 7-i parlamenti választásokon leadott szavazatok újraszámlálását kérte az iraki kormányfő, akinek pártja egyelőre vesztésre áll. A Választási Bizottság elutasította a kérést.

A Núri al-Máliki által vezetett Jogállamiság listája sokáig vezetett. A leadott szavazatok 93 százalékának kiértékelését követően azonban vetélytársa, Ijád Allávi volt miniszterelnök irányítása alatt álló Iraki Blokk átvette a vezetést.

A poltikus ezt követően egy közleményben hozta nyilvánosságra a kérését. Ebben kérte a központi választási bizottságtól, hogy kézzel összesítsék újra a a leadott szavazatokat. Dzsalal Talabani kurd származású iraki államfő ugyancsak közleményben kérte, hogy egyes tartományokban számolják újra a voksokat.

Faradzs al-Haidari, a központi választási bizottság elnöke azonban elutasította a kormányfő kérését. Hangoztatta, hogy az újraszámlálás nagyon sok időbe telne. “Ha valaki kételkedik, mert esetleg hibák, pontatlanságok fordultak elő, az tegyen bejelentést az adott választási bizottságnál, ahol újraszámlálhatják a szavazatokat, de nem az egész országban” – szögezte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik