Nagyvilág

Rendőrt gyilkoltak Párizs környékén

Meghalt kedden egy francia rendőr Párizs délkeleti részétől 50 kilométerre, egy településen, miután lövöldözés tört ki közte és egy baszkul beszélő férfi között.

A spanyol média szerint a baszkul beszélő férfi az ETA, a baszk szeparatista terrorszervezet tagja volt.

Az AFP francia hírügynökség közlése szerint őrizetbe vettek egy baszki férfit, de azt nem tudni, hogy ő lőtte-e le a rendőrt. Állítólag sok töltényhüvelyt találtak a helyszínen.

A nyomozók szerint a lövöldözés azután tört ki, hogy a rendőr megállított egy autót, amelyről úgy tudta, hogy lopott. Három férfi és egy nő ült a kocsiban. Szemtanúk szerint, amikor a rendőr ellenőrizte a kocsi és a sofőr papírjait, megjelent egy másik autó, benne további két férfival, és egyikük tüzet nyitott. Az 52 éves rendőr többször visszalőtt, de végül a torkán eltalálta egy golyó és meghalt. Az El Mundo című spanyol lap szerint az őrizetbe vett férfi neve Josebo Fernandez Aspurz, aki már be is vallotta, hogy az ETA tagja.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió által terrorszervezetnek nyilvánított ETA csaknem 100 tagját fogták el 2009-ben, és 30 tagját 2010 elejétől. Sokat közül Franciaországban vettek őrizetbe a francia és a spanyol hatóságok együttműködése révén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik