Nagyvilág

Vádemelés a Mohamed-karikatúrák ügyében

Vádat emeltek két muzulmán férfi ellen Írországban, mert az ügyészség szerint kapcsolatba hozhatók a Mohamed prófétáról gúnyrajzot készítő Lars Vilks meggyilkolására szőtt tervvel.

Az ír állami média, az RTE hétfői közlése szerint a 44 éves algériai és a 33 éves líbiai férfit nem vádolták meg közvetlenül a merénylettervvel.

Az algériai férfi elleni az a vád, hogy telefonon keresztül fenyegetőzött, de azt nem tudni, hogy pontosan mit mondott. A libanoni férfi elleni vád alapja pedig hivatalosan az, hogy nem voltak rendben a személyazonosságát igazoló papírjai. Az RTE szerint mindketten előzetes letartóztatásban maradnak, és pénteken ismét megjelennek a bíróság előtt.

A svéd rajzoló állítólagos meggyilkolási tervével kapcsolatban egy héttel ezelőtt négy férfit és három nőt vettek őrizetbe Dublinban. Mára kiderült, hogy a hetek között három algériai, egy libanoni, egy palesztin, és egy horvát és egy amerikai állampolgár volt. A kiszemelt grafikus, Lars Vilks “bűne” az, hogy 2007-ben kutyatesttel ábrázolta Mohamed prófétát. Egy iraki terrorcsoport akkor 100 ezer dollár vérdíjat tűzött ki Vilks fejére.

Az ír állami média hétfői közlése szerint a horvát gyanúsítottat hat napon át tartó kihallgatást követően szabadon bocsátotta a hétvégén az ír rendőrség, miután három nőt és két férfit ugyancsak elengedtek az elmúlt napokban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik