Nagyvilág

Robotokkal védenék a török határt

A török hadsereg robotok telepítését tervezi azokon a területeken, ahol a katonák intenzív támadásoknak vannak kitéve - jelentette a Kitekintő.hu.

A Hürriyet török napilap tudósítása szerint a török katonaság távirányítású robotok alkalmazását tervezi az országnak azon területein, melyeken a katonákat sorozatos támadások érik. A robotok alkalmasak lesznek a lövések viszonzására is. Az “Őr” névre hallgató robotot a Yüksel Defense Systems Inc. vállalat fejlesztette ki több mint két év alatt.

Hayri Esen, a török haditechnikai cég egyik munkatársa szerint a robotot anti-terror műveleteknél lehet majd sikerrel használni, a tesztek során a robot majdnem 100 százalékos pontossággal “lőtt célba”. A szerkezet 500 töltényes, gyorstüzelésű tárral rendelkezik, mely igencsak megnehezíti a célpontok elmenekülését. A robot emellett hő-, és elektromos optikai kamerával, lézertechnikával és videózási lehetőséggel is rendelkezik, és extrém időjárási körülmények között is használható lesz.

A robot nagy segítséget nyújthat azon katonai alakulatoknak, melyek Törökország határvidékein, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) által vegzált területeken teljesítenek szolgálatot, mivel a katonáknak ezentúl nem saját szemükkel kell megbizonyosodniuk, hogy tiszta-e a terep, hanem ezentúl elég lesz kiküldeni a robotot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik